Miklós
-7 °C
2 °C

Könnyedén nyert a Juventus, nehezen a Milan

2005.11.27. 19:15
Mindkét éllovas nyert az olasz labdarúgó bajnokság 13. fordulójában. A Juventus hátrányból fordítva nyert magabiztosan a Treisio ellen, míg a milan csak Inzaghi 94. percben szerzett góljával tudta legyűrni a Lccét.
Az olasz labdarúgó bajnokság 13. fordulójának szombati találkozóin a Livorno nem bírt a Chievóval, míg a Milan az utolsó pillanatban szerezte a győztes gólt a Lecce ellen. Sevcsenkoék hiába vezettek már a 3. percben, hiába játszottak szinte végig mezőnyfölényben, a vendégek a második játékrész közepén egyenlíteni tudtak. A Milan végül a 94. percben Inzaghi révén szerezte meg a három pontot jelentő találatot.

A címvédő, egyben listavezető Juventus hazai pályán hátrányba került az újonc Treviso ellen, de még az első félidőben sikerült fordítaniuk és végül simán nyertek. Az Internazionale Messinában nyert viszonylag könnyedén.

Már nincs nyeretlen csapat a Serie A-ban, ugyanis a Cagliari hazai pályán kisebb meglepetésre kétgólos győzelmet aratott az élmezőnyhöz tartozó Sampdoria ellen. A Lazio az utolsó negyedórában fordította a maga javára a meccset az Empoli ellen, míg az udinese Pármában tudott nyerni.

A forduló zárómeccsén hiába vezetett a Roma már a második percben a Fiorentina ellen, Toni idénybeli 16. góljának köszönhetően pontot mentettek a lila-fehérek.

Serie A, 13. forduló:
Szombaton játszották:
AC Milan-Lecce 2-1 (1-0)

g.: Pirlo (3.), F. Inzaghi (94.), illetve Konan (66.)

Livorno-Chievo 0-0

Vasárnapi eredmények:
Juventus-Treviso 3-1 (2-1)

g.: Mutu (37.), Trezeguet (43.), Del Piero (83.), illetve Parravicini (25.)

Messina-Internazionale 1-2 (0-1)
g.: Di Napoli (71.), illetve Recoba (7.), Cambiasso (59.)

Ascoli-Palermo 1-1 (0-1)
gól: Ferrante (53.), illetve Bonanni (36.) Cagliari-Sampdoria 2-0 (1-0) g.: Suazo (21., 52.)

Empoli-SS Lazio 2-3 (0-1)
g.: Bonetto (54.), Tavano (59., 11-esből), illetve Dabo (28., 80.), Tare (77.) piros lap: Ficini (80., Empoli)

Parma-Udinese 1-2 (0-1)
g.: Corradi (89.), illetve Barreto (45., 48.)

Siena-Reggina 0-0
piros lap: Falsini (29., Siena)

AS Roma-Fiorentina 1-1 (1-0)
gól: Tommasi (2.), illetve Toni (67., 11-esből)
piros lap: Mexes (66., AS Roma)

Az állás:
1. Juventus 13 29- 7 36 pont
2. AC Milan 13 29-13 31
3. Fiorentina 13 28-14 29
4. Internazionale 13 24-11 26
5. Livorno 13 13-13 22
6. Chievo 13 16-12 21