Vilma
-7 °C
4 °C

Elhunyt Bene Ferenc

2006.02.27. 17:40
Életének hatvankettedik évében meghalt az Újpest és a magyar válogatott legendás csatára, az olimpiai bajnok Bene Ferenc. A nyolcszoros bajnok, ötszörös gólkirály az 1971-ben Aranylabda-szavazáson a tizedik helyen végzett. Egyik legemlékezetesebb gólját a brazilok ellen az 1966-os angliai világbajnokságon lőtte. A nemzeti csapatban hetvenhatszor szerepelt, 1996-ban az olimpiára kijutó válogatott másodedzője volt.

Bene Ferenc 1944. december tizenhetedikén Balatonújlakon született, pályafutását Marcaliban kezdte, onnan a Kaposvár igazolta le. 1961-től játszott az Újpesti Dózsában, amelynek színeiben nyolcszor lett bajnok, ötször a bajnokság gólkirálya, összesen háromszázhárom gólt szerzett az első osztályban.

Az első percben gólt lőtt a braziloknak

#alt#
Bene Ferenc 1944-2006
(fotó: MLSZ)

1964-ben, húszévesen a tokiói olimpián bajnok csapat tagja volt, rögtön az első mérkőzésen mind a hat gólt ő lőtte Marokkó ellen, összesen tizenkét találattal lett a torna gólkirálya. A csehszlovákok elleni döntőben is ő juttatta vezetéshez Magyarországot. Még abban az évben az Európa-bajnoki bronzérmes válogatott tagja is volt.

Az 1966-os világbajnokságon a magyar csapat mind a négy mérkőzésén - Portugália, Bulgária, Brazília, Szovjetunió - eredményes volt, a brazilok elleni csoportmeccsen három védőt cselezett ki, és utána lőtt gólt rögtön az első percben. A második gól előkészítésében vállalt szerepet, miután elfutott a szélen, és beadását Farkas János kapásból vágta a hálóba. Örökre emlékezetes a Benfica ellen BEK-meccsen elért találata is, amikor a kapustól pattogtatás közben vette el a labdát.

Negyvenévesen hagyta abba

1969-ben az év legjobb magyar labdarúgójának választották, rá két évre az Aranylabda-szavazáson holtversenyben a tizedik lett, 1972-ben meghívták az Európa-válogatottba. 1981-ben a finn Seinäjoki csapatához szerződött, egy év légióskodás után végül a Volánban majd a Soroksárban - negyvenévesen - fejezte be rendkívül sikeres pályafutását.

Edzőként már korántsem volt ennyire sikeres, egy évet ülhetett mindössze szeretett klubja, az Újpest felnőtt csapatának kispadján. Később Dunai Antal pályaedzője lett az olimpiai válogatottnál, így igen komoly szerepe volt abban, hogy a magyar csapat 1996-ban - huszonnégy év után - kijusson az ötkarikás játékokra. Később a standfoci-válogatott vezetője lett.

Újra kellett tanulnia a járást

Pár hete a Nemzeti Sportnak adott interjújában beszélt arról, hogy rejtélyes betegség támadta meg, újra kellett tanulnia járni, de nagyon bízott abban, hogy állapota javulni fog. Elmondta, hogy egy esésnél a bal lábszárát ütötte be, amit többször operálni kellett, mert rendszeresen bevérzett.

Halálát hétfő délután háromkor állapították meg, az Újpest FC saját halottjának tekinti a legendát.

Bene Ferenc - Szusza Ferenc után a második labdarúgóként - 2005. szeptember 4-én Újpest díszpolgára lett.