Miklós
-7 °C
4 °C

A Debrecen beérte az Újpestet

2006.05.21. 14:05
Az Újpest az utolsó percekben kapott ki hazai pályán az MTK-tól, a Debrecen magabiztosan verte a Ferencvárost a Borsodi Liga 28. fordulójában, így mindkét csapat 62 ponttal áll a táblázaton. A Megyeri úti meccs után szurkolók megütötték Bede Ferenc játékvezetőt. A bajnoki címre szintén esélyes Fehérvár a hajrában nyerni tudott Győrött, a Pápa rákospalotai döntetlenjével kiesett.

Két kiállítás és MTK-fordítás a hajrában

A Borsodi Liga 28 fordulójának pénteki, hét gólt hozó diósgyőri első meccse után a szombati programot az Újpest és az MTK kezdte. A tét a hazai csapat számára már a bajnoki cím volt: ha Mészöly Géza csapata nyer és az üldöző Fehérvár nem nyer Győrben, a Debrecen meg kikap az FTC-től, akkor a lilák megnyerték az idei sorozatot.

Újpesti rohamokkal indult a találkozó, az MTK játékában nem volt elég átütőerő, a kék-fehéreknek szinte minden energiáját a védekezés emésztette fel. A 36. percben a gólkirály-jelölt Rajczi szezonbeli huszonkettedik találatával megérdemelten szereztek vezetést a lila-fehérek. A védők közül kilépő csatár társával, Tisza Tiborral játszott össze, aki visszapasszolt és Rajczi 12 méterről a bal alsó sarokba gurított.

Szünet után Németh Krisztián pályára lépésével lendületbe jött az MTK. Az újpestiek azonban biztosan őrizték egygólos előnyüket, ám a hajrában váratlanul az eredmény: a vendégek előbb egyenlítettek, majd a győzelmet jelentő találatot is megszerezték. A 87. percben éppen Némethet buktatta a 16-oson belül a szintén csereként beállt Hullám, amiért piroslap és tizenegyes járt. Kanta József büntetőjét Vlaszák Géza nég védeni tudta, de a kipattanót már nem foghatta. Egy perc sem telt el, Vanczák Vilmos lerántotta Pált, ezért megkapta második sárga lapját, vagyis ő is mehetett az öltözőbe. A 92. percben Kanta egy szabadrúgást ívelhetett be, amire Mladen Lambulic érkezett és nyolc méterről védhetetlenül fejelt a kapuba.

Megütötték Bede játékvezetőt

Lefújás után a hazai szurkolók közül többen is berohantak a pályára, ám a biztonságiak időben közbeléptek. Előtte azonban egy druuker megtámadta Bede Ferenc játékvezetőt. "Megütött egy szurkoló, de semmilyen sérülést nem szenvedtem. Úgy is felfoghatjuk, hogy szerencsém volt, mert nem szúrtak le. Valaki hátba vágott, de más nem történt. Az eset természetesen szerepel a játékvezetői jelentésben, a többi a fegyelmi bizottság dolga. Abba most bele sem gondolok, hogy mi történik akkor, ha egy súlyos hibát követek el, mert ezen a meccsen komoly tévedésünk nem volt."

A meccs ellenőre, Hamar László az MTI-nek azt mondta, ketten futottak oda a bíróhoz, az egyiknek nem sikerült megütnie őt, a másiknak viszont igen.

Az Újpest FC a klub honlapján olvasható közlemény szerint véglegesen ki akarja tiltani a stadionjából a renitens drukkereket, akik közül egyesek az MTK játékosait is megkergették. "Az Újpest FC Kft. minden játékosa és vezetője mélységesen megdöbbent a mérkőzés lefújását követően történtek miatt, és ezúton is elnézést kér mindenkitől, aki ennek a sajnálatos eseménynek a szenvedő alanya volt. (...) Az Újpest FC, mint mindig, kiáll azért a több ezer lelkes szurkolóért, aki él-hal a csapatért, de semmilyen szinten nem tud azonosulni a csőcselékkel, amely nem először hoz szégyent szeretett klubunkra. "

Újpest FC-MTK Budapest 1-2 (1-0)

Szusza Ferenc Stadion, 7600 néző, V: Bede
Újpest: Vlaszák - Vermes (Kőhalmi 62.), Böjte, Vanczák, Füzi Á. - Tisza (Hullám 70.), Tóth B., Sándor Gy., Tóth N. - Rajczi, Kovács Z. (Cariati 79.)
MTK: Végh - Balogh B., Rodenbücher, Lambulic, Horváth L. - Czvitkovics (Németh K. a szünetben), Jezdimirovic, Zsidai (Pál 75.), Bori (Urbán 88.) - Kanta J., Hrepka
Gólszerzők: Rajczi (36.), illetve Kanta J. (89.), Lambulic (92.)
Kiállítva: Hullám (88.), Vanczák (91.)
Sárga lap: Rajczi (38.), Vanczák (75., 91.), illetve Balogh B. (19.), Horváth L. (68.), Jezdimirovic (74.)

Győrben versenyben maradt a Fehérvár

Az Újpest közvetlen vetélytársai közül szombaton csak a Fehérvár lépett pályára, és akárcsak szerdán a Magyar Kupa-döntőben, ezúttal is fordulatos meccsen győzött a Győr otthonában.

Gyors vezetést szerzett a vendég együttes: Bozsics a második percben egy szabadrúgást csavart be a sorfal mellett 25 méterről. A találat után jobban is játszott Csertői Aurél csapat, azonban a győriek egyenlítettek, majd megfordították a mérkőzést. A 18. percben Vincze Ottó beívelése után Granát Balázs talált be hét méterről, a 37.-ben Hanák tizenkét méterről volt eredményes, szöglet után lőtt a kapu közelébe.

A Fehérvár azonban még szünet előtt egyenlített: újra Bozsics lőtt gólt, öt méterről Stevanovics kapus mellett.

A szünet után is folytatódott a nyíltsisakos játék és végül egy nagy hibát követően a vendégek megszerezték a három pontot. Vincze Ottó veszítette el a labdát az ETO térfelén, majd Sitku Illés a késlekedő Stevanovics mellett játszott a csereként beállt Horváth Ferenc elé, aki egy lépésről a győri kapuba passzolt (2-3).

Győri ETO FC-FC Fehérvár 2-3 (2-2)

Győr, 1000 néző, V: Gergely
Győr: Stevanovic - Regedei (Pusztai 88.), Stark, Mátyus, Hanák - Vincze O., Ja:kl, Bank (Varga R. a szünetben), Granát (Varga G. 77.) - Bajzát, Priskin
Fehérvár: Tudor - Csizmadia, Kuttor, Koller, Horváth G. (Vincze Z. 38.) - Bozic, Schwarcz, Farkas B., Nagy D. (Horváth F. 63.) - Dajic (Kocsis 90.), Sitku
Gólszerzők: Granát (18.), Hanák (37.), illetve Bozic (2., 39.), Horváth F. (84.)
Sárga lap: Mátyus (68.), illetve Schwarcz (50.)

Döntetlennel esett ki a Pápa

A REAC és a Pápa meccsén egyértelmű volt a képlet: ha nyernek a rákospalotaiak, bentmaradnak az NB I-ben, ha a Pápa nem nyer, akkor kiesik. Az utóbbi valósult meg, a REAC-nak kell még egy pont a következő élvonalbeli szezonhoz.

Az első negyedórában mindkét kapu előtt adódott néhány nagy helyzet, a hazaiak rontottak, a pápaiak viszont értékesítették az egyik lehetőségüket: Kozarek csúsztatott 12 méterről. A bekapott gól nem szegte kedvét a REAC-nak, amely a 34. percben egyenlített, Földvári rúgott 18 méterről kapufás gólt.

A kiesési rangadó második játékrésze pápai rohamokkal indult, a félidő derekán mégis a REAC szerzett vezetést. Nyerges maga értékesítette a lerántásáért megítélt 11-eset. A derekasan küzdő vendégeknek ugyan sikerült egyenlíteniük - Fabinho csavart 17 méterről a kapu közepébe -, ám győzniük kellett volna ahhoz, hogy maradjon esélyük az élvonalbeli tagság meghosszabbítására.

Rákospalotai EAC-Lombard FC Pápa 2-2 (1-1)

Budai II László Stadion, 1000 néző, V: Megyebíró
REAC: Szentpéteri - Dinka, Horváth G., Szirtesi, Sallai (Török 79.) - Földvári (Torma 83.), Somorjai (Kovács B. 76.), Kapcsos, Cseri, Polonkai - Nyerges
Pápa: Szűcs L. - Varga D. (Lalli 65.), Farkas A., D,arigo - Kincses, Elder (Simpson 57.), Lungu, Szabó II, Gaál - Fabinho, Kozarek (Lipták 86.)
Gólszerzők: Földvári (34.), Nyerges (64., 11-esből), illetve Kozarek (9.), Fabinho (74.)
Sárga lap: illetve D,arigo (3., 91.), Gaál (20.), Farkas A. (28.), Varga D. (64.)
Kiállítva: Polonkai (91.), illetve D,arigo (91.)

Pécs-Honvéd: egy gól, egy kapuscsere

Korán szerzett góllal tartotta otthon a Pécs a három pontot a Budapest Honvéd ellen.

A korai pécsi gól és a Honvéd viszonylag gyors, sérülés miatti kapuscseréje jelentett valami érdekességet az amúgy unalmas játszadozás közepette az első félidőben. Nem lett jobb a mérkőzés a szünet után sem, a kapuk alig forogtak veszélyben. A PMFC vezetése kitartott a lefújásig, de erre a teljesítményre nem lehet büszke.

Pécsi MFC-Budapest Honvéd 1-0 (1-0)

Pécs, 1200 néző, V: Török
Pécs: Herbert - Sipos J., Dienes, Bajúsz, Szekeres - Berdó, Balaskó (Tarcsa 76.), Győri (Sipos N. 90.), Lantos L., Kulcsár - Vujic (Horváth Zs. 54.)
Honvéd: Tóth I. (Miski 24.) - Kovács N. (Lantos I. a szünetben), Kovács Z. (Debreceni 63.), Udvari, Takács - Pomper, Csobánki - Schrancz, Genito, Dobos - Miro
Gólszerző: Kulcsár (9.)
Sárga lap: Győri (28.), Berdó (65.), illetve Kovács Z. (17.)

Nem a Vasason múlott, hogy nem esett ki

Alacsony színvonalú mérkőzésen a Vasas még tizenegyesből sem tudott betalálni a ZTE-nek, hiába volt az angyalföldi csapat bentmaradása a tét.

A bemelegítés alatt a hazaiak elsőszámú kapusa, Németh Gábor megsérült, ezért az eredetileg a kispadra jelölt Borszéki Csaba védett a mérkőzésen.

A találkozó előtt a szurkolók egy kupát adtak át a Vasas csapatkapitányának, Tóth Andrásnak. Így köszönték meg a piros-kékek menetelését az MK-ban, ahol a Vasas a döntőig jutott, és szerdán tizenegyesekkel maradt alul az FC Fehérvárral szemben.

Az első félidőben a ZTE kapuját védő Vargának a 36. percben kellett először és utoljára lövést hárítania, igaz, a hazaiaknál Borszékinek még kevesebb dolga volt.

A második játékrészben aktívabbak voltak a Vasas játékosai, teljesen beszorították ellenfelüket, de a támadásokból hiányzott az elképzelés és rengeteg átadási, illetve labdakezelési hiba akadályozta az akciók befejezését. Ennek ellenére a piros-kékeknek voltak gólszerzési lehetőségeik, azonban még tizenegyesből sem tudtak betalálni. Balog beadása után Sebők Vilmos ellökte a labdát 12 méterről kapura fejelni akaró Gyánó Szabolcsot, Szabó játékvezető a 11-es pontra mutatott. A büntetőt a sértett végezte el, ám a lapos, bal sarok felé tartó lövését Varga kiütötte.

Vasas-ZTE 0-0

Illovszky Stadion, 500 néző, v: Szabó S.
Vasas: Borszéki - Balog, Hegedűs, Tóth, Molnár - Bárányos, Kapic (Szabó, 73.), Zováth, Csordás (Gyánó, 52.) - Rósa - Waltner (Majoros, 63.)
ZTE: Varga - Kocsárdi, Sebők V., Csóka, Vasas (Kónya, 80.) - Nagy (Kaj, 77.), Molnár, Lendvai, Józsi - Sebők J., Bogunovic (Sabo, 68.)
Sárga lap: Szabó (89.), illetve Sebők J. (18.), Vasas (75.)

Márkus Tibor duplázott

Fordulatos meccsen hátrányból állt fel és a 86. percben szerezte meg a győzelmet a Sopron ellen hazai pályán a Tatbánya.

Az első félidő rendkívül jó iramot és változatos játékot hozott. Annak ellenére, hogy a soproniak öngóllal jutottak vezetéshez, többet tettek az előny megszerzéséért. Szünet után a házigazdák nagyobb sebességre kapcsoltak, ennek először egyenlítés lett az eredménye, majd a hajrában - megérdemelten - a győzelmet is megszerezték. A gólkirályi címért még éppen versenyben lévő Márkus Tibor két találatot ért el, így "csak" háromra van az éllovas Rajczi Pétertől.

Csőszer FC Tatabánya Auto Trader-FC Sopron 3-2 (1-2)
Tatabánya, 2500 néző, V: Erdős
Tatabánya: Poleksic - Kerényi, Bakracs, Filó, Rajnay (Dupai a szünetben) - Tóth Z., Megyesi, Deme, Hajdú - Márkus (Mile 93.), Kouemaha (Ndjodo 87.)
Sopron: Rabóczki - Ibric, Bagoly, Costisor (László 60.), Munteanu - Demjén, Sifter, Silvestri, Ivancic (Csontos 77.) - Feczesin (Sira a szünetben), Cigan
Gólszerzők: Márkus (17., 53.), Kouemaha (86.), illetve Costisor (11.), Rajnay (24., öngól)
Sárga lap: Filó (32.), illetve Sifter (40.), Demjén (45.)

Három debreceni gól a megfogyatkozott Fradinak

Vasárnapra a maradt a harmadik bajnokesélyes, a Debrecen meccse a tavaszra magára talált Ferencváros ellen. A 3-1-es győzelemmel Sándor Tamásék magabiztosan hozták a három pontot, igaz, az FTC több mint egy órát emberhátrányban játszott. A bajnoki címvédő pontszámban beérte a listavazető Újpestet.

Lerohanással kezdte a mérkőzést a Debrecen: egy baloldali szögletből talált be hét méterről fejjel már a harmadik percben a védő Máté Péter. A vezetés megszerzése után szinte azonnal tovább növelhette volna az előnyét. Az FTC elszórtan jutott el a hazai csapat kapujához, a 26. percben pedig mondhatni megpecsételődött a sorsa: a válogatott Balog Zoltán begyűjtötte második sárga lapját is, Fábián játékvezető kiállította.

Ezután is volt még történés a szünetig: a 38. percben Ibrahim Sidibe egy kipattanó labdát jutatott Kemens Szabolcs kapujába (2-0), a rendes játékidő hosszabbításában viszont a gólszerző Máté kezezése ért tizenegyest. A büntetőt Lipcsei nem hibázta el (2-1).

A szépítés sem hozta vissza igazából a meccsbe a Fradit. A DVSC irányította a játékot, és egy óra elteltével 11-eshez is jutott. Leandro buktatta a 16-os jobb oldalán betörő Dombit, a megítélt 11-est Sidibe értékesítette, a bal felső sarokba lőtte a labdát (3-1). A hajrában Sándor Tamás lőtt kapufát egy szabadrúgás-kombináció után, illetve a zöld-fehérek aprították szorgalmasan a hazaiakat, de lényeges változást már semmi nem hozhatott.

A Debrecen beérte tehát az Újpestet, és azért szorul a második helyre, mert kevesebb győzelmet aratott, mint a fővárosi csapat.

DVSC-AVE Ásványvíz - Ferencváros 3-1 (2-1)

Debrecen, 9 ezer néző, V: Fábián
DVSC: Csernyánszky - Kiss Z., Éger, Máté P., Halmosi - Dombi, Vukmir, Sándor T., Dzsudzsák (Böőr, 79.) - Bogdanovic (Brnovic, 54.), Sidibe (Madar, 69.)
Ferencváros: Kemenes - Balog Z., Tímár, Botis, Lenadro - Bognár, Lazic, Lipcsei, Tőzsér (Laczkó, 54.) - Bajevszki (Takács Á., 69.), Jovánczai (80., Bartha)
Gólszerzők: Máté (3.), Dzsudzsák (38.), Sidibe (62.), illetve Lipcsei (45+1.)
Kiállítva: Balog Z. (26.)
Sárga lap: Kiss Z. (35.), Vukmir (54.), illetve Balog Z. (4., 26.), Lipcsei (44.), Bognár (75.)

A Borsodi Liga állása

1. Újpest FC 28 19 5 4 68-32 62 pont
2. Debreceni VSC-AVE Ásványvíz 28 18 8 2 64-33 62
3. FC Fehérvár 28 18 6 4 47-21 60
4. MTK Budapest 28 17 6 5 60-31 57
5. Ferencváros 27 10 10 7 39-31 40
6. Diósgyőri VTK 28 10 6 12 32-39 36
7. Győri ETO FC 28 9 8 11 44-44 35
8. Auto-Trader Tatabánya 28 9 8 11 40-42 35
9. FC Sopron 28 9 6 13 36-36 33
10. Budapest Honvéd 28 8 9 11 32-48 33
11. Pécsi MFC 28 8 8 12 36-38 32
12. Zalaegerszegi TE FC 28 8 7 13 39-47 31
13. Kaposvári Rákóczi 28 8 7 13 28-40 31
14. REAC 28 7 5 16 30-53 26
15. Vasas 28 4 10 14 29-42 22
16. Lombard FC Pápa 28 4 7 17 26-71 19

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Év végi utazás

Ajándékozzon utazást, töltse a karácsonyt és a szilvesztert külföldön!