Több 'visszavágó' a negyeddöntőkben
További Futball cikkek
- Két éve úgy tűnt, derékba törik a pályafutása, most a Barcelonához igazolhat
- Kongói csatárt igazolhat a Ferencváros
- A Ferencváros legnagyobb támogatói egyelőre nem határolódnak el a Gazprom miatt
- Újpesten nem kérnek Kubatov „bohócbulijából”
- Elutasították a Premier League-csapat fellebbezését, nem kapja vissza elvett pontjait
A németországi labdarúgó-világbajnokságon kialakult a legjobb nyolc mezőnye és ezzel párhuzamosan kialakult a negyeddöntők párosítása is. A négy találkozóból három is "visszavágónak" tekinthető.
Az ukránok először, és máris a negyeddöntőben
Az egyetlen kivétel az olasz-ukrán párharc, melynek nem is lehet történelme, hiszen az ukránok először szerepelnek vb-n. Ugyanakkor kis kerülővel lehet közös múltat találni, hiszen az 1988-as németországi Európa-bajnokságon az elődöntőben a Szovjetunió, főleg a - ma már ukrán - Dinamo Kijev együttesére épülve verte 2-0-ra az olaszokat. (A '68-as Eb-elődöntő is olasz-szovjet meccset hozott, akkor a döntetlen után pénzfeldobással jutottak be a döntőbe az olaszok.) A két együttes párharcának külön érdekessége, hogy a 2008-as Európa-bajnokság selejtezőiben azonos csoportban szerepelnek.
Negyven éve Bobby Charlton döntött
A '66-os angol-portugál hőse, Bobby Charlton (fotó: AFP)
Angol-portugál párharcból már volt a vb-ken, noha a portugálok még csak a negyedik tornájukon szerepelnek. Első részvételükkor, 1966-ban egészen ez elődöntőig meneteltek - többek között a címvédő brazilokat és a magyar válogatottat is legyőzve -, ott azonban Bobby Charlton duplájának köszönhetően kikaptak a házigazda angoloktól.
Nem a vébén történt, de a mostani találkozó szempontjából legalább olyan fontos, hogy két éve a portugáliai Eb negyeddöntőjében is összefutottak a csapatok. Az a meccs azért volt emlékezetes, mert az angolok a rendes játékidő végén lőttek egy gólt, amit a svájci Urs Meier bíró nem adott meg. A hosszabbítás is döntetlennel végződött, a 11-eseket 6-5-ra nyerték a portugálok, akiket a brazil Felipe Scolari irányított.
Épp ezért a meccs előzmőnyéhez fura mód hozzátartozik a négy évvel ezelőtti Brazília-Anglia vb-negyeddöntő is: akkor a Felipe Scolari a későbbi világbajnokot vezette, amely fél órát tíz emberrel játszva is nyerni tudott 2-1-re. Az angol játékosok már bizonygatták, nincs Scolari-fóbiájuk.
Német-argentin kétszer is a döntőben
Ennél is komolyabb múltra tekint vissza az argentin-német párharc. Először 1966-ban találkoztak, akkor a csoportküzdelmek során 0-0-át játszottak és ezzel mindketten továbbjutottak. Legközelebb az 1986-os torna döntőjében csaptak össze, ahol a dél-amerikaiak már két góllal is vezettek, de a németek innen is felálltak és a 81. percben egyenlíteni tudtak.
Diego Maradonáék azonban nem törtek össze és Burruchaga találatával még a rendes játékidőben megnyerték a meccset és a világbajnoki címet. Négy évvel később ugyanez a két csapat találkozott a római döntőben, és akkor - egy jóval gyengébb meccsen - a németek Andreas Brehme 85. percben, tizenegyesből szerzett góljával hódították el a Világkupát. (Az eset érdekessége, sem előtte, sem azóta nem fordult elő, hogy ugyanaz a két csapat játsza a döntőt, mint négy évvel korábban.)
Nyolc éve Zidane duplázott
A negyedik párharc, a brazil-francia meccs tekint vissza a legfrissebb vb-emlékre, hiszen ez a két csapat játszotta a nyolc évvel ezelőtti finálét. A párizsi döntőben Zinedine Zidane két fejesgólja után a brazilok tíz ember ellen is képtelenek voltak betalálni, majd a lefújás előtt még Petit is gólt szerzett, így megsemmisítő 3-0-ás francia győzelem lett a vége.
Az akkori csapatokból a kékeknél játszott Fabien Barthez, Lilian Thuram, Patrick Vieira és Zidane is, míg a keret tagja volt Thierry Henry és David Trezeguet, a túloldalon kezdő volt Cafu, Roberto Carlos, és Ronaldo, de a vb más meccsein szerepet kapott többek között Emerson, a kispadon ott volt Dida és Zé Roberto is.