Alkalmatlan kapitány és az önhitt 'játékosedzők'
További Futball cikkek
- Cseh Katalin bepanaszolta Orbán Viktort az UEFA elnökénél
- Jürgen Klopp lehetséges utódjáról: „Ha ő lesz a Liverpool edzője, akkor az zseniális”
- A magyar válogatott védője otthonra talált, szerződést hosszabbított olasz klubcsapatával
- Célegyenesben a Liverpool új vezetőedzője, csak arra vár, hogy a felek megállapodjanak
- A Roma az utolsó pillanatban nyerte meg a védője rosszulléte miatt félbeszakadt mérkőzést
Olaszország, a vasárnapi futball-világbajnoki döntő egyik résztvevője edzőcentrikus csapat, a világ legsikeresebb gárdái általában ilyenek, de a másik finalista, a francia, nem. Épp az ellentéte, mint ahogy Raymond Domenech is teljesen szembe állítható Marcello Lippivel.
Kezdésként játékra képtelen csapat
A kékek kapitánya a semmittevés híve, igaz, eddig ez tökéletesen bejött neki. Csapata csak nagy nehezen jutott ki a vb-re, legnagyobb érdeme, hogy az utolsó selejtezőkre visszakönyörögte a gárdába Zindeine Zidane-t, Liliam Thuramot és Claude Makelelét, akik kivitték Németországba a gárdát.
Domenech a vb első két meccsén - Svájc (0-0), illetve Dél-Korea (1-1) ellen - majdnem teljesen egyforma, alulmotivált, játékra képtelen 4-2-3-1-es összeállítású csapatot küldött ki, eredménye két szegényes döntetlen lett. Alapfelállásán a találkozók között csak annyit változtatott, hogy Frank Ribery helyett Malouda került a bal szárnyra, míg az igen gyenge Sylvain Wiltord mindkettőn az első perctől volt a pályán.
Ribery befutballozta magát a kezdőbe
Zinedine Zidane-nak a harmadik csoporttalálkozót eltiltás miatt ki kellett hagynia, Togo ellen visszaálltak a klasszikus 4-4-2-re, David Trezeguet fölment Thierry Henry mellé. 2-0-ás gólözönnel jutottak tovább. Fontos változás viszont, hogy ezen a meccsen Wiltord kikerült, Ribery és Florent Malouda végleg bekerültek a kezdőbe.
A spanyolok elleni nyolcaddöntőn jobban játszott a gárda, mint addig bármikor, Zidane kezdett feljavulni - természetesen visszaálltak a 4-2-3-1-re -, és az utolsó hét percben megnyerték a meccset, 3-1-re. Patrick Vieira lett a megmentő, csak úgy, mint Togo ellen, Ribery először bizonyított.
Feltűntek a "játékosedzők"
A kisebb feltámadás ellenére Brazília ellen a legtöbben esélytelennek tartották a franciákat, akik viszont meglepték a nagyesélyest. Azok kezdtek, akik a spanyol-meccsen, csak sokkal motiváltabban, sokkal szervezettebben.
Zidane élete legjobb játékát nyújtotta, Vieira és Makelele rengeteget segített a védekezésben, a hátsó Willy Sagnol-Thuram-William Gallas-Eric Abidal négyes pedig hibátlan volt. Ekkor kezdtek feltűnni a "játékosedzők": Thuram, Makelele, Vieira és Zidane gyakran vitatták meg a történteket, szervezték belülről a játékot. Domenech a padról nézte, és cserélte be a csatárokat még az utolsó percekre is. Ez persze nem volt rossz döntés, hiszen a brazil védőket folyamatosan lekötötte, és a hajrában a franciák simán belőhették volna a második gólt is.
Fogyott az erő
Ekkor támadt föl igazán Franciaország, százegy százalékkal és 1-0-lal túljutottak Brazílián, látszott, amúgy sem kicsi önbizalmuk önhittségbe ment át. Elméletileg Portugália nem jelenthetett volna semmilyen akadályt, de az időt ezek a tökéletes sportemberek sem képesek legyőzni. A 34 éves Thuramot és Zidane-t, a 33 éves Makelelét azért megviselte a brazil-meccs.
Szinte a kezdő sípszótól látszott, Franciaország csak annyit fut, amennyit kell, céljuk nem csak az volt, hogy megnyerjék a meccset, hanem az is, hogy ne fáradjanak el a döntőre. Mivel Domenech kétéves kapitánykodása alatt a francia utánpótlásból a kispadra nem fejlesztett olyan pótembereket, akik bevethetőek lennének, az öregedő védőknek ezt a meccset is végig kellett játszaniuk.
Ha berúgja, bemennek
A visszafogott játéknak is meglett az eredménye, a tornán visszafogottan szereplő Henry kiharcolt egy tizenegyest. Ehhez Zidane a következő gondolatokkal állt oda: "Tudtam, ha berúgom, szinte a döntőben érezhetjük magunkat, mert ki tudjuk húzni kapott gól nélkül".
Persze pontosan így is lett, de egészen különleges és ritka - soha más csapattól nem látott - az a fegyelem, ahogy a "játékosedzők" lehozták a meccset. A gólt, igaz elődöntőn született, nem ünnepelték meg, mindenki maradt a posztján, alig néhányan mentek oda a kezdőkör felé kocogó Zidane-hoz.
Makelele és Thuram ugyan mentek, de másért: a játékosedzők már azt mutogatták, hogy helyezkedjen a hátralévő időben, lévén, ő a kulcs, ahol ő van a pályán, ott lesz a legtöbb portugál játékos. Számításuk persze bejött, Zidane-nak nem jelentett gondot, hogy egy Costinhát lerázzon magáról.
Domenech azzal segít, ha nem csinál semmit
Franciaország valós tudásának mintegy ötven százalékát adva begyalogolt a döntőbe, megúszta Fabien Barthez kapus hibáit, de kérdés, milyen állapotban vannak fizikailag. A tíz kezdő mezőnyjátékos közül hat az eddigi hat találkozó mindegyikén játszott, többnyire elejétől a végéig.
Nem játszottak ugyan egyszer sem 120 percet, mint az olaszok, de egy nappal kevesebbet pihenhetnek a riválisnál, és eszükbe sem jut, hogy Domenech valami újítással lepje meg Lippit. Valójában reménykedhetnek, nem talál ki semmi újat, ami eddigi ténykedésének egyetlen pozitívuma.
Egy szempontból viszont kényszerhelyzetbe kerülhet a kapitány: a Dél-Korea ellen a 91. percben becserélt Trezeguet, aki akkor nevetve vette tudomásul, az edző azt várja tőle, két perc alatt szerezzen győztes gólt, a Togó elleni meccset követően újra a csapatba kerülhet. A fix második csatárcsere, Louis Saha ugyanis el lesz tiltva a fináléról.
Tehát ha az erő a Zidane-ékkal marad, Domenech nem gondoplja azt az eddig elértektől, hogy valami nagyot kell lépnie és mindemellett a világklsszisok megint hozzák formájukat, akkor Franciaország 1998 után újra világbajnok lehet.