További Futball cikkek
- Két éve úgy tűnt, derékba törik a pályafutása, most a Barcelonához igazolhat
- Kongói csatárt igazolhat a Ferencváros
- A Ferencváros legnagyobb támogatói egyelőre nem határolódnak el a Gazprom miatt
- Újpesten nem kérnek Kubatov „bohócbulijából”
- Elutasították a Premier League-csapat fellebbezését, nem kapja vissza elvett pontjait
Az angol labdarúgó bajnokság (Premier League) harmadik fordulójában a Liverpool hazai környezetben hátrányból fordítva, egygólos győzelmet aratott a West Ham United ellen. Hiába vezetett már a találkozó elején a londoni együttes, a tavalyi BL-győztes ellen, Crouchék még az első félidőben megfordították az állást és ezt az eredményt aztán a folytatásban meg is tartották.
Menetel a MU, bénázik az Arsenal
Priskin Tamás csapata, a hazai környezetben játszó, újonc Watford kikapott az előző szezonban második Manchester Unitedtől. A magyar játékos nem lépett pályára a mérkőzésen, melyen hamar vezetést szerzett a MU, de a hazaiak még egyenlíteni tudtak. A második félidő elején szerzett újabb gólra azonban nem érkezett válasz, így továbbra is csak egy pontja van a Watfordnak.
A forduló talán legnagyobb meglepetése, hogy az Arsenal továbbra is nyeretlen az idei szezonban, ezúttal ugyanis egygólos vereséget szenvedett a Manchester City otthonában. A meccs egyetlen, de győztes gólját az első félidő végén Barton szerezte büntetőből.
A Chelsea simán nyert
A Charlton magabiztosan verte a Boltont, míg az Everton idegenben verte a Tottenhamet. A legkisebb különbséggel nyert a Fulham és a Wigan, előbbi a Sheffieldet, utóbbi a Readingot győzte le.
Az Aston Villa is nyert a Newcastle ellen, amely sérülés miatt elvesztette a héten az olasz Intertől szerződtetett Martinst. A Chelsea a Blackburn vendégeként sokáig csak szenvedett, az első félidő legnagyobb látványosságait Essien és Savage ámokfutásai jelentették. A 48. percben aztán Ooijer addig ölelgette Terryt a tizenhatoson belül, hogy tizenegyes lett a dolog vége, melyből Lampard szerzett vezetést, és a hazaiak nem tudtak egyenlíteni. Drogba még a lefújás előtt ismét meghülyítette Ooijert, bebiztosítva csapata győzelmét.
(Agger 42., Crouch 45. ill. Zamora 12.)
Charlton-Bolton 2-0
(D. Bent 65.-11-es, 85.)
Fulham-Sheffield United 1-0
(Bullard 40.)
Tottenham-Everton 0-2
(Davenport 53.-öngól, A. Johnson 61.)
Watford-Manchester United 1-2
(Francis 34. ill. Silvestre 12., Giggs 52.)
Wigan-Reading 1-0
(Heskey 38.)
Manchester City-Arsenal 1-0
(Barton 41. - büntetőből.)
Aston Villa-Newcastle United 2-0
gól: Moore (2.), Angel (38.)
Blackburn Rovers-Chelsea 0-2
gól: Lampard (48. 11-esből), Drogba (81.)