Judit
3 °C
6 °C

Mourinho haverja lehet a gyenge láncszem a Barcelona ellen

2006.10.18. 12:16
Kapcsolódó cikkek (1)
Az Arsenal kedden úgy veszítette el moszkvai Bajnokok Ligája-találkozóját, hogy Thierry Henry érvényes gólját vette el a játékvezető, amin a francia klasszis ki is akadt. A Manchester United háromgólos győzelme után viszont elégedetten nyilatkozott csapata érettségéről Sir Alex Ferguson. A harmadik angol elitegyüttesnek szerdán jön a szezon eddigi legkeményebb meccse és lehet, hogy a két sérült kapus helyére beugró Hilario kapus főszerepet kap majd a BL-címvédő ellen.

Huszonöt gólt hozott a Bajnokok Ligája csoportkörének hármadik fordulójában az első játéknap, mégis, talán - Ruud van Nisterooy Bukarestben szerzett álomtalálata mellett - egy meg nem adottról fognak a legtöbbet beszélni.

Az Arsenal nem nagy klub

"Szégyen, ami történt. Megkérdeztem a bírótól, hogy mégis mit látott, de nem tudta elmondani. Végül azt mondta, nem akar erről beszélni" - idézte fel Thierry Henry, az Arsenal csatára a Moszkvában történteket. A CSZKA elleni, 1-0-ra elveszített meccs második félidejében a francia klasszis egy kiugratás után a hálóba talált és lesről, egy beragadt védő miatt, szó sem lehetett. A spanyol játékvezető Manuel Gonzalez kifelé mutatott és sárgalapot is adott Henry-nak. Kezezés miatt. A visszajátszáson úgy látszik, hogy nem ért kézzel a labdához a londoni csatár, ő maga pedig váltig állítja, szabályos találat volt.

"A miénk nem nagy klub. Hogy mit jelent ez? Azt, amit mondok, hogy az Arsenal nem nagy klub." Vagyis Henry szerint az Ágyúsok nem kapják meg azt a bírói támogatást, ami az elitcsapatoknak úgymond jár. "Sajnálom, de valójában nem tudom, mint mondjak erről az esetről."


Thierry Henry mérges (fotó: AFP)

Henry mellett kiállt edzője, Arsene Wenger is. A francia menedzser azt mondta, ha tényleg kezezés volt, miért sárgát adott a bíró, miért nem pirosat.

Ferguson szerint felnőtt a csapata

Kellemesebb helyzetben volt a másik angol sztárcsapat, a Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson. Wayne Rooney-ék hazai pályán gyalogoltak át a BL-újonc FC Köbenhavnon. "Bizonyítottak a fiúk. Felnőttek" - jellemezte együttesét az MU-nál épp húsz éve dolgozó skót.

Pedig a Unitedben nem léphetett pályára Ryan Giggs és Gary Neville sem, így Wayne Rooney lett minden idők legfiatalabb manchesteri csapatkapitánya. A góllövő formáját még vissza nem nyert támadó Ferguson szerint nagyon jól játszott és saját értékelése szerint is a legjobbját idézte.

És már megint Chelsea-Barcelona

A két rivális már túl van a nehezén, a Chelsea-nek viszont a szezon eddigi legkeményebb összecsapása következik szerdán, hazai pályán, a Barcelona ellen. A BL-címvédővel az előző két kiírásban is összetalálkozott Jose Mourinho csapata, előbb a londoni csapat, másodszor a katalán klub lépett túl a nyolcaddöntőn.

Nem igazoltak új kapust

Most nagyon nehéz helyzetben van a Chelsea, mert a hétvégi, Reading elleni bajnokin mindkét magasan jegyzett kapusát elveszítette. Carlo Cudicini "csak" agyrázkódást szenvedett, de a világ egyik legjobbja, Petr Cech koponyája betört, legalább fél évet ki kell hagynia. Cudicini legalább a jövő hét végéig nem léphet pályára.

A BL szabályai szerint a meccs előtt legfeljebb 24 órával még igazolhattak volna úja kapust a kékek, de inkább maradtak a jelenlegi lehetőségeiknél. Ez a 30 éves portugált, Henrique Hilariót és a 20 éves belgát, Yves Makabu-Makalambayt jelenti.

Hat gól a Barcától


Henrique Hilario (fotó: AFP)

A portugál érdekes jelenség, akit Mourinho még előző csapatától, a Portótól ismer. Az világos volt, hogy valami szerepet szán neki az idényben, de egyértelműen beugrónak hozta a csapathoz nyáron az ingyen igazolható kapust. "Olyan ember, aki mindig a legjobb tudása szerint fogja tenni a dolgát, de nem egy nagy tehetség" - jellemezte Hilariót a BBC-nek a portugál A Bola újságírója, Alberto da Silva.

Valóban, Mourinho sokkal inkább szövetségest láthat benne. Da Silva szerint Hilario jó viszonyba került edzőjével a Portónál és most ő olyan játékos, akinek tud adni a szavára, akiben megbízik. Mourinho eddigi karrierje során is mindig figyelt arra, hogy legyenek emberei az öltözőben, hogy legyenek olyan játékosok a keretben, akikre számíthat, akiknek a segítségével még hatékonyabban tudja átvinni akaratát.

Hilario azonban ugyanígy lehet gyenge láncszem is, mégpedig BL-múltja miatt. 1996-97-ben például a Manchester United elleni, 4-0-s kudarcban volt benne, az Old Traffordon két gólt is a számlájára lehetett írni. De vannak emlékei a Barcelonáról is: a 1999-2000-es kiírásban a Porto egy csoportban szerepelt a katalánokkal és a két meccsen Hilario összesen hat gólt kapott.

Csata nincs, locsolás van

A meccs felvezetése - csoportmeccsről lévén szó - elmarad az előző két párosítástól, most nyoma sincs a durva lelki csatáknak. A Chelsea azonban már gondoskodott előre a pálya állapotáról: londoni időjárással nem foglalkozva ezúttal is már napok óta locsolják a gyepet, sőt, a jobb hatás érdekében embereket is küldtek rá.