Még jó, hogy lefogták az örült gólörömöst
További Futball cikkek
- Három pontnál sokkal többet ért a ZTE felcsútiak elleni sikere
- A transzferguru szerint megvan az egyezség Szoboszlai Dominikék új edzőjéről
- Cseh Katalin bepanaszolta Orbán Viktort az UEFA elnökénél
- Jürgen Klopp lehetséges utódjáról: „Ha ő lesz a Liverpool edzője, akkor az zseniális”
- A magyar válogatott védője otthonra talált, szerződést hosszabbított olasz klubcsapatával
Az elmúlt napokban az Indexen is szavazhattak a 20 éves Premier League legjobb góljaira és legnagyobb védéseire. Ha valaki a góljával nem is, de az utána spontán vagy nem spontán előadott gólörömével is beírhatta magát a futballtörténelembe.
Fura, de egyetlen menedzserként, Alex Ferguson is bekerült a legjobb ünneplők közé, bár gyanítjuk, őt a legjobb edző kategóriában sokkal magasabbra értékelik. A Manchester United menedzsere nagyon különlegeset nem csinált, egyszerűen csak befutott az oldalvonalig, amikor a csapata gólt fejelt a Sheffield Wednesdaynek. Fergusonnál asszisztense, Brian Kidd egy fokkal merészebb volt, a pályán ünnepelt térdre ereszkedve, míg le nem zavarták.
A szintén MU-s Lee Sharp nem csinált semmi extrát egy Arsenal elleni meccsen, csak pozőrködött egyet a szögletzászlónál. Eric Cantona az egyetlen olyan aspriáns, akinek gólja és gólöröme is a legjobb tízben versenyez. A Sunderlandnek lőtt gólja után császárként üdvözölte a tömegeket.
Minden idők legvalószerűtlenebb gólörömét a grúz Temuri Kecbaja mutatta be. A Newcastle játékosa a Boltonnak rúgott gólt, majd ahelyett, hogy örült volna, megőrült. Letépte magáról a mezét, majd veszettül rugdosni kezdte a reklámtáblákat. Egyik társa se nagyon tudta, mit lehet vele tenni, együtt örülni vele és átölelni, vagy lefogni a tombolót.
A tornával és kaszkadőrkészséggel beoltott futballisták egészen változatos mutatványokra képesek. Jürgen Klinsmann még csak egy egyszerű hasast ugrott a gyepen, igaz, több csapattársa is követte. Ian Wright és Neil Ruddock páros számmal indult, a mellen bökött Wright, mint egy zsák, eldőlt. Lomana Lua Lua komplett gyakorlattal jelentkezett, ha gólt lőtt, flikflakozásba menekült. Vele még Gera Zoltán sem versenyezhet hátraszaltóival.
Steven Gerrard az érzelmes vonalat vitte, gólja után címerét majd a kamerát csókolta meg. Alan Shearer intézmény lett, mindig feltartott jobb kézzel nyargalászott a pályán góljai után.
Jimmy Bullard gólörömét nem tudjuk hova tenni. Nehéz eldönteni, hogy éppen filozófusként előadást tart tanítványai között, vagy óvódás kiszámolóst játszik. Az biztos, előadása előfutára a később elburjánzó, idegesítő koreografált gólörömöknek.
Egyik olvasónk felhívta a figyelmünket a gólörömmel kapcsolatos háttérinformációra, amelyet közlünk:
Az ominózus MCity - Hull meccs előtti mérkőzésen Phil Brown - a Hull City menedzsere - a szünetben a taktikai értekezletet nem az öltözőben tartotta, ahogy azt szokás, hanem kint a pályán. Leültette a játékosokat a fűbe, és úgy beszélt hozzájuk. A szünet után aztán ahogy az már oly sokszor előfordult, sikerült megfordítania a mérkőzés eredményét a Hullnak. Szerintem igazán emberi momentum volt, és jó pszichés döntés, hogy kimozdította az edző a játékosokat a megszokott környezetből.
Persze a brit sajtó nem így gondolta, és napokon át szapulták a menedzsert. Szerintük botrány volt, hogy egy profi csapat menedzsere ilyen amatőr dolgot művelt. - It’s not a Sunday-league match! – mondták felháborodva (Sunday-league az amatőrök bajnoksága).
A következő mérkőzés a Bajnokok Ligája helyezésre hajtó Manchester City otthonában várt a meglepetéscsapat Hullra (2009 tél).
Természetesen a Manchester volt a meccs toronymagas esélyese. A félidő 1-0. A második félidőben a Hull egyenlít, és Jimmy Bullard, a Hull csapatkapitánya, hogyan ünnepli gólját? Körbeülteti a játékosokat, és magyaráz nekik. Igazi pofon volt a károgó sajtómunkásoknak!
A lényeg, hogy ez a koreográfia egy megkomponált válasz volt egy, a klubot (és annak menedzserét) ért kritikára. Így, véleményem szerint egyáltalán nem összehasonlítható az izlandi WC lehúzós gólörömökkel.