
Kik csináltak csatateret Varsóból?
További Cikkek cikkek
„Üsd a vörös szemetet sarlóval és kalapáccsal, kurva Oroszország!” - kiabálták a lengyel ultrák
a nemzeti ünnepüket ünneplő oroszokra, mikor átértek a varsói Poniatoiwski hídon a lengyel-orosz Eb-meccs előtt, majd le is rohanták őket. Miután a rendőrség közbelépett, a lengyelek petárdákkal, üvegekkel dobálták meg a rohamrendőröket, akik figyelmeztető lövésekkel, vízágyúkkal, könnygázzal oszlattak.

A visztulai csata
Az eredmény 184 letartóztatás - ebből 157 lengyel, 24 orosz és még magyar is volt köztük - és különböző beszámolók szerint 10-24 közötti sérülés. Ha azonban figyelembe vesszük, hogy az európai focihuligán-színtér legkeményebbjei közül csapott össze kettő, ráadásul éppen egy nemzeti ünnepen, szinte már meglepő, hogy ennyivel sikerült megúszni. Valahogy úgy kell elképzelnünk azt, ami a Visztula partján történt, még ha nem is pontos a hasonlat, mintha június negyedikén a beamfetaminozott és felfegyverzett Betyársereg találkozott volna össze az utcán hangosan ünneplő román focihuligánok egy csoportjával. De ezt is inkább érdemes megszorozni nagyon sokkal.
Az egyik oldalon a lengyelek, akikről a négy évvel ezelőtti Európa-bajnokság idején is azt írtuk, huligánszempontból ők az új Anglia. Róluk a sokat látott angol huligánok is elismerően nyilatkoznak. Nyugodtan mondhatjuk, a helyzet azóta még keményebb lett, amit legjobban egy idén januárban történt gyilkosság példáz.
Maffialeszámolás
Tomasz Czlowiekezt, a Cracovia egyik szurkolói csoportjának vezetőjét a nyílt utcán, fényes nappal mészárolták le késekkel és baltákkal felfegyverkezve egy ellenséges csoport tagjai. A jelenet már nem is focihuligán-összecsapásra, sokkal inkább egy Keresztapa-stílusú leszámolásra hasonlított. Autóját egy dzsippel állították meg, majd amikor menekülni próbált, lerohanták és tizenöten rontottak rá. A Guardiannek nyilatkozó Piotr Chlebowicz lengyel kriminológus szerint az utóbbi évek fejleménye, hogy míg korábban nem volt kapcsolat a szervezett bűnözés és a focihuligánok között, mára elmosódott ez a határ.
A focihuligán-csoportok gyakran a fegyver-, és drogkereskedelembe is bekapcsolódnak, és jellemző, hogy küzdősport-iskolákat is üzemeltetnek, ahol utcai harcosaikat képzik ki. A meggyilkolt Czlowiekez is egy kick-box iskola tulajdonosa volt. A Cracovia szurkolói egyébként is megkerülhetetlenek a Lengyel Huligánok Ligájában. Legkeményebb csoportjai a Fighting Squad és az Antiwisla, melynek már neve is jelzi, mit gondolnak a legnagyobb városi riválisról, a Wisla Krakkóról. Legendásak a Legia Varsó ultrái is. A harc gyakorlatilag az év minden napján zajlik és gyakoriak az előre megbeszélt helyszínen, a stadionoktól távol megrendezett összecsapások (melyekhez hasonló felvételekből tele van az internet).
Összefognak a szövetségek
A lengyel futballhuliganizmusra jellemző, hogy szövetségek alakulnak ki, mivel a városi riválisok általában gyűlölik egymást, távoli városok csoportjai viszont összefoghatnak. Az első szövetséget a Slask Wroclaw és a Lechia Gdansk szurkolói kötötték, ezt követte a Polonia és a Cracovia összefogása. De a szövetségek törékenyek, például a Cracovia szövetségese a Lech Poznan szurkolótábora, ami ősi ellensége a Polonia szurkolóinak. Bonyolultabb a helyzet válogatott meccsek idején – amikor például az angol és a lengyel huligánok összecsapásának halálos áldozata lett 1993-ban, az belháború eredménye volt, mivel a Cracovia egyik szurkolója szúrta le a Pogon Szczecin ultráját. Igaz, ők végül mindannyian az angolokkal együtt harcoltak a rendőrök ellen.
Fuck Euro
Nem sok jót ígért, hogy az Európa-bajnokság előtt a lengyel ultrák előre világossá tették, nem akarnak részt venni a meccseken, mert így akarnak tiltakozni a korrupt lengyel szövetség és a jegyárusítás rendszere ellen (nem volt lehetőség arra, hogy egy csoport közösen, egy helyre vegyen jegyet), és az erősen szélsőjobboldali kötődésű csoportoknak nem tetszik az sem, hogy honosított játékosok is helyet kapnak a válogatottban. A lengyel bajnokságban tavasszal rendszeresen feltűntek a Fuck Euro-transzparensek, így egészen világos volt, ha a meccsekre nem is mennek ki, a balhé nem marad majd el. Főleg, miután kiderült, összesorsolták őket az oroszokkal. Az ultrákat így valószínűleg nem hatja meg túlzottan, hogy a hétfői balhé óta a lengyel lapok egymásra licitálva határolódnak el, nevezik őket idiótáknak, beszélnek szláv barátságról és biztosítják az oroszokat, hogy szívesen látott vendégek Lengyelországban.

Oroszország napja
1990. június 12.-én fogadták el a nyilatkozatot Oroszország szuverenitásáról, egy évvel később ezen a napon tartottak először közvetlen elnökválasztást az ország történetében. Az ünnep 2002-ben kapta a nevét, azóta hivatalosan minden évben megünneplik. Az oroszok körében ugyanakkor nem egységesen népszerű esemény ez, mivel sokan gondolnak vissza nosztalgiával a Szovjetunióra.
A helyszíni beszámolók alapján az ugyan igaznak tűnik, hogy ebben a konkrét esetben nem az oroszok támadtak először, valószínűleg pontosan tudták milyen hatást vált ki, ha éppen Lengyelországban ünneplik meg Oroszország napját. A két ország történelmében nem is kell feltétlenül a katyni mészárlásig vagy a szovjet megszállásig visszamenni a súlyos sebekért. A két évvel ezelőtti szmolenki repülőkatasztrófával kapcsolatban, melyben szinte a teljes lengyel vezetés életét veszítette, máig sokan meg vannak győződve arról, egészen hivatalos szinten is, hogy nem baleset történt. Az orosz huligánok pedig már az első fordulóban bemutatkoztak, a csehek elleni 4-1 után Wroclawban brutálisan támadtak rá a szervezőkre. A lengyel szurkolószövetség vezetője a keddi esetről azt mondta, az oroszok nagyon akarták, hogy rájuk támadjanak.
Klasszikus verekedések
Az orosz huligán-szcéna pedig nem marad el a lengyeltől. A legkomolyabb csoportok a moszkvai csapatokhoz kötődnek (Szpartak, CSZKA, Torpedo, Dinamo, Lokomotiv) és ott vannak a szentpétervári Zenit huligánjai is. Az előre megbeszélt harcoknak itt is komoly kultúrája van. Eredetileg azért, mert amikor még a hadsereg tartotta fenn a rendet a stadionokban, akkor érdemes volt más helyszínt keresni a balhéknak.
A műfaj egyik legnagyobb klasszikusa a 2005-ös összecsapás egy szentpétervári parkolóban 200-200 résztvevővel a Zenit és a Szpartak Moszkva huligánjai közül, az alábbi videón:
Hasonló esetek a válogatott meccseit is kísérik. Amikor például a 2002-es vébén Oroszország kikapott a japánoktól, utcai zavargások törtek ki Moszkvában, autókat gyújtottak fel, helyi japánokat támadtak meg. Az összecsapásoknak halálos áldozata is volt. Az orosz huligánok utóbbi éveiről érdemes még végignézni ezt a fotógalériát.
Legkésőbb 2018-ban folytatják
Az orosz szövetség a balhé után emlékeztette szurkolóit, hogy a tornán ők is az országot képviselik és tanúsítsanak tiszteletet. Mára azonban már közölték, a keddi eseményekért a lengyelek a felelősek, és minden szurkoló számíthat a támogatásukra. Ez pedig a mostani fejlemények mellett legalább még egy szempontból érdekes: ne felejtsük el, 2018-ban Oroszországban lesz a világbajnokság.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Élete teniszét nyújtotta a veterán, ezt Carlos Alcaraz bánta a miami tenisztornán
Novak Djokovics viszont sikerrel vette az első akadályt.
március 22., 10:17
- Sport
Rögtön történelmet írt golftehetségünk, aki profiként először versenyzett hazai pályán
Remek teljesítményével jelentőset javít világranglista-helyezésén.
31 perce
- Sport
Ne ölj! A kétnapos őrület legfőbb szabálya több száz éve változatlan, színtere pedig egy egész város
Még a királyi család szentesítését is megkapta az esemény.
március 22., 14:17
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
34 perce
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
3 órája
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
4 órája
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
5 órája
- Sport
Elsőbálozó a pole-pozícióban, Oscar Piastri indul az élről Sanghajban
Erős lesz a második sor a Kínai Nagydíjon: Lando Norris és Max Verstappen egymás mellől rajtol.
március 22., 09:46
- Sport
Remek hírt közölt Rossi, két kulcsjátékosa biztosan visszatérhet a törökök elleni visszavágón
Sallai Roland játéka még kérdéses a vasárnapi mérkőzésen.
március 22., 13:28
- Sport
Piros lapot ért a vétlen fejbe rúgás a dél-amerikai rangadón – videó
A 23 éves argentin bombagóllal feledtette Messiék hiányát.
március 22., 08:52
- Sport
Fejsérülést szenvedett a Liverpool első számú kapusa, elhagyta nemzeti csapatát
A brazil kapus inkább visszatért klubcsapatához.
március 22., 12:36
- Sport
Kylian Mbappé boldog lenne, ha Zinedine Zidane venné át a francia válogatott irányítását
Nagy kiváltság lenne a támadó számára, ha Zidane kezei alatt játszhatna.
március 22., 11:40
- Sport
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Sport
Egyéni és egyetemi csúcsot úszott a 18 éves magyar úszótehetség Amerikában
Ábrahám Minna mindössze hat századmásodperccel maradt el a győztes mögött.
március 22., 10:43
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
8 órája
- Sport
A török kapitány elárulta, mi kell nekik ahhoz, hogy Budapesten is nyerjenek
A magyar válogatott kétgólos hátrányból kezdi a Nemzetek Ligája-osztályozó visszavágóját a Puskás Arénában.
március 22., 20:26
- Sport
Mugabe „hasznos idiótája”, Egerszegi trónfosztója az olimpiai mozgalom élén
Vannak sötét foltok az új NOB-elnök életrajzában.
március 21., 11:02
- Címlapon
A bangkoki felhőkarcoló a Mexikóváros-hatás miatt omlott össze
Szakértő magyarázza el a földrengés okát.
3 órája
- Sport
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
9 órája
- Sport
Egyetlen szezon után távozhat a Liverpool sztárja, akit Arne Slot rendszeresen mellőz
Nem favorizálja a vezetőedző, hamar véget érhet liverpooli pályafutása.
március 22., 16:08
- Sport
Az utolsó másodpercekben döntött Vinícius Júnior, kulcsfontosságú meccsen nyertek a brazilok
Ezzel négy pontra közelítették meg a listavezető argentinokat.
március 21., 10:04
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
10 órája
- Címlapon
Földrengés Délkelet-Ázsiában: rendkívüli állapot a térségben, Európától kértek segítséget
A Richter-skála szerinti 7,7-es erősségű földrengést mértek pénteken.
9 órája
- Címlapon
Még sosem éltek át ehhez hasonlót Mianmarban, pánikról és hatalmas ijedtségről számoltak be az érintettek
Voltak, akiknek a 28. emeletről kellett lemenekülni, miközben rengett a föld.
26 perce
- Sport
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Sport
Az Európa-bajnok Molnár Attila negyedik helyen végzett a fedettpályás világbajnokságon
Takács Boglárka viszont nem jutott döntőbe 60 méteren.
március 22., 14:35
- Sport
Meglepetés a köbön, Lewis Hamilton nyerte a kínai sprintkvalifikációt
Az Ausztrál Nagydíjon győztes Norris az első ötbe sem fért be.
március 21., 10:31
- Sport
Bunda miatt eltiltott játékvezető fújja a sípot a törökök elleni visszavágón
Azóta már több nívós találkozón is bíráskodhatott.
március 21., 16:09
- Sport
Az angol válogatott továbbra sem tett le a Liverpool magyar tehetségéről
Hétfő este a Wembley-ben kaphat szerepet a fiatal labdarúgó.
március 21., 17:45
- Címlapon
Lucernaföldön vesztegel a Honvédelmi Minisztérium milliókkal támogatott repülőgépe
A rendőrség nyomozást indított, a Magyar Honvédség már szervezi a visszaszállítást.
8 órája
- Sport
Kíméletlenül beszólt az angol szövetségi kapitány saját elődjének
A BL-győztes edző erősen kritizálta Gareth Southgate játékfilozófiáját.
március 21., 13:11
- Sport
Rekordösszegért adták el minden idők egyik legsikeresebb sportcsapatát
Hússzoros áron talált új gazdára a címvédő.
március 21., 11:48
- Mindeközben
A Farm VIP Kiara Lordja elárulta, milyen szigorú elvárásai vannak a férfiak felé
tegnap, 20:34
- Sport
Óriási fölény után simán megnyerte első mérkőzését Thomas Tuchellel az angol válogatott
A mérkőzés első gólját Myles Lewis-Skelly, a 18 éves debütáns szerezte meg.
március 21., 22:58
- Sport
Meccs közben kapott pánikrohamot az osztrák válogatott futballista, később kiosztott egy gólpasszt
Sőt, többször helyzetbe került az Inter játékosa.
március 21., 14:39
- Sport
Napi 15 óra evezés, éber álom és hallucinációk – Rakonczay Gábor pokoljárása az óceánon
A világrekorder szeretne szépen megöregedni.
március 21., 19:48
- Sport
Nem felelt meg az előírásoknak, kizárták a nyolcszoros bajnokot a nyári klubvilágbajnokságról
Egy másik klub is érintett az ügyben, de az megúszta büntetés nélkül.
március 21., 20:51