Pepe és a kis csapat ukrajnai kirándulása

Gyakran mondják, hogy a kamera torzít. Úgy tűnik, ez Pepe esetében kifejezetten igaz, hiszen a portugál középhátvéd egyáltalán nem az a brutális gyilkos, kegyetlen mészáros és mocskos vadállat, akinek a stadionban tűnik. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint képes összefoglalónk arról, hogy hogyan vette a nyakába Pepe barátaival az ukrajnai mesés Lvivet. Az első nap története.

Már az indulás előtt is nagyon izgatott volt mindenki. A fiúk hintóval hajtottak ki a reptérre, Pepe láthatóan nem is fért a bőrébe. „Képler Laveran Lima Ferreira vagyok” – mondta aztán büszkén az útlevél-ellenőrzésnél, mielőtt beszállt a repülőgépbe.

Megérte szorgalmasan tanulni egész évben (még ha be is csúszott egy kettes magatartásból, de hát istenem, ilyen egy egészséges fiú!), így most igazán jól esett Pepének a nyári szünet elején egyből a messzi Ukrajnába utazni. Édesanyja csomagolt neki többek közt egynapi hideg élelmet, váltócipőt, játszós és ünneplő ruhát, tisztasági szereket, tíz csomag papírzsebkendőt és alvóállatot, majd csókot nyomott a homlokára, és szélnek eresztette. Pepe persze magával vitte az elmaradhatatlan kabalatrófeáját is, amivel elégedetten pózolhatott a repülőn.

„Bruno barátom nélkül nem jutottam volna el idáig” – mondta Pepe, és közelebb húzódott a társához, aki az ujjával rá is mutatott arra, aki elnyerte a Mérkőzés Embere trófeát.

A repülést a portugál srácok végig hősiesen viselték, és szerencsére épségben leszálltak az ukrajnai Lvivben, ahol nagy meglepetésükre süteménnyel fogadták őket. „Látjátok ezt, srácok? Fel bírnám falni az egészet!” – hetvenkedett Cristiano, és mindannyian nagyban helyeseltek, hiszen már mind farkaséhesek voltak.

„Wow, de király ez a busz! Vajon hova megyünk és mikorra érünk oda? Szerintetek milyen lesz a szállás? Kiváncsi vagyok, hogy a többiek már ott vannak-e. Az biztos, hogy én a Moutinhóval alszom!” – hadarta izgatottan Ronaldo, akire az edzőnek többször rá kellett szólnia, hogy üljön le, amikor éppen megy a busz, mert menet közben felállni balesetveszélyes.

A buszút sem telt unalmasan, hiszen Pepe és Bruno nagy mókamesterek. Fabiót és Rault viccelték meg, majd nevettek velük egy nagyot.

Amikor megérkeztek a szálláshelyre, Pepe a neszeszerével éppen az ebéd utáni fogmosásra készült, amikor észrevett „egy kis hazait”, és le is fotóztatta előtte magát – a mindig menő fényképarcot vágó – Brunóval meg Cristianóval, akivel egyébként a buszon egy kicsit össze is veszett, mert az nem hitte el neki, hogy meg tud csinálni ezer fekvőtámaszt, de azóta már szerencsére kibékültek.

Amikor a fiúk megérkeztek az öltözőbe, eltátották a szájukat. „Hú, de király, mindenkinek van külön szekrénye!” – mondta Miguel, amit Pepe talán meg sem hallott, mert elvarázsolva gondolkodott azon, hogy hova állítsa ki a trófeáját.

Délután aztán Pepe Brunóval és Nelsonnal kapott egy óra kimenőt, hogy nyakába vegye a várost és megnézze a lvivi múzeumot. A fiúknak a lelkükre kötötték, hogy vacsorára érjenek vissza, és hogy ne álljanak szóba idegenekkel.

Pepe örömmel szívta magába a szeme előtt megelevenedő történelmet, de ez azért egy kicsit ki is fárasztotta, így hát nem csoda, hogy boldogan huppant rá az első puha ülésre, amit meglátott.

A fiúk betartották a szavukat, és még éppen időben keveredtek vissza, hogy a többiekkel együtt vacsorázhassanak. Az edző nem kicsit lepődött meg, amikor azt látta, hogy Pepe, akinek egész nap be nem állt a szája, most fáradtan, csendesen falatozott. Nagyon ízlett neki minden, de persze azért nem volt olyan jó, mint a mama főztje. (A desszert után a hálás evők együtt pózoltak Ivan bácsival, a szakáccsal.)

Ezután még hátra volt az esti rendezvény, amire a fiúk a legszebb ünneplő ruhájukban mentek el. Pepe természetesen a kényelmes ruhákat szereti, nem a felnőttek komoly viseletét, emiatt úgy érezte, mintha fojtogatná a nyakkendő, és rendesen megizzadt a zakója alatt.

A srácok marhára unatkoztak, amíg eszükbe nem jutott, hogy Bruno elhozta a családi notebookot. Az este hátralevő részét vicces Youtube-videók nézésével töltötték.

Pepe a nap végén fáradtan, új élményekkel gazdagodva hajtotta álomra a fejét, és csak találgatni tudott, hogy vajon mi vár majd rá a második napon.