Lazsált picit, de a hazai kupa is a Bayerné
További Futball cikkek
- „Nagyon hibáztam, mérhetetlenül sajnálom" – megtörte a csendet a balhéba keveredett sportigazgató
- Tovább fogy Guardiola levegője, újabb pofonba szaladt a Manchester City
- A magyar válogatott játékosa szerződést hosszabbított a Puskás Akadémiával
- Gyors gólváltás után hatalmas verést mért a Bayern München Gulácsiékra
- Beszólt a világbajnok mészáros a koreainak, erre az szögletből betekerte a labdát a kapuba
A Német Kupában a Bayern már a negyeddöntőben összefutott a Dortmunddal és Arjen Robben szép lövésével még februárban kiütötte a sorozatból.
A fináléban is közel állt ahhoz a holland szélső, hogy gólt lőjön, már a második percben meghúzta a jobb oldalon, Ulreich azonban beleütött a labdába, ami a kapufa mellett suhant el.
Még ennél is nagyobb helyzettel válaszolt a Stuttgart a kilencedik percben, Traoré adott be jobbról, Maxim pedig fordulásból, azonnal lőtt, de kevéssel a kapu mellé ment a labda.
A 22. percben még ennél is nagyobb helyzetet hagyott ki a VfB. Ibisevic fejelt kapura egy szabadrúgás után, a gólvonalon maradó Neuer csak testtel tudta hárítani, a jobb kapufánál érkező Niedermaier elé pattant a labda, aki egy méterről nem tudta bekotorni, mert a kapus egy nagy spárgával átért és megakadályozta.
A helyzet felébresztette a Bayernt, mert innentől érezhetően átvette a játék irányítását. Alaba helyzeténél - jól passzolták ki a védelmet - Ulreich nagyot védett, utána pedig, amikor szintén az osztrák védőt játszották tisztára és került tiszta helyzetbe, de akkor lövés helyett passzolt, ami rossz megoldás volt.
A 36. percben így is meglett a vezetés, akkor Lahm robogott el a jobb szélen, a tizenhatoson belülre érve Traoréval találkozott és elesett, a játékvezető pedig büntetőt ítélt.
Müller állt a labda mögé, és higgadtan gurított a jobb sarokba, a kapus a másik irányít választotta, így esélye sem volt.
A második félidőben negyedóra alatt lényegében eldöntötték a meccset a bajorok. Gomez duplázott, miután két jobb oldalról érkező labdát passzolt be a kapuba.
Előbb szerencséje volt, mert Lahm centerezésébe inkább belebotlott, mint tudatosan lőtte, de mivel négy méterre állt az üres kaputól, nem volt nehéz dolga, így is becsorgott a labda. Másodszorra Müller labdájánál már sokkal jobban kellett figyelnie, de akkor sokkal jobban kivitelezte estében a mozdulatot.
Ez amúgy az utolsó megmozdulása volt, mert Jupp Heynckes azonnal lecserélte. Ezzel még egyszer jól megtapsoltatta őt a drukkerekkel, és az eset tökéletesen mintázta, milyen kivételes szezonja van a Bayernnek, mert ez az egyébként Gomez nem morgolódott, ha csak a cseresorba került Mandzukic miatt. A horvát jött ugyanis a helyére, aki egy hete az első gólt lőtte.
A hetvenedik percben Robben is belőhette volna a saját gólját, de az utolsó pillanatban egy kemény belépővel szerelték az ötösön. Rögtön az ellentámadásból pedig Harnik egy szép fejessel szépített.
Ibisevicé volt a következő helyzet, de nem tudta igazán irányítani a labdát - alig érte el -, így Neuer rávetődött.
A 79. percben nagy vitát váltott ki, hogy a játékvezető nem adott tizenegyest a Stuttgartnak egy nyilvánvaló kezezés után. Ehelyett szöglet jött, igaz, abból gól lett. Harnik másodszorra már tökéletesen talált el egy lecsorgó labdát, ami Neuer mellett a rövid sarokba vágódott.
A 93. percben az egyenlítésre is esélyt kapott a Stuttgart. Egy belőtt labdára többen jól mozdultak, Okazaki kifordulva - ahogy felugrott, hátat fordított a kapunak -, teljesen érthetetlenül fejelt, és vagy tíz métert tévedett. Ha hagyja a mögötte még jobb ütemben érkező Ibisevicnek, akár a harmadik is bent lehetett volna.
Így viszont Heynckes és csapata ünnepelhetett, mert a sikeres klub történetében sem volt még sohasem ennyire sikeres szezon.
A csapategységet jól szimbolizálta, hogy a hiányzók - Dante és Luiz Gustavo a brazil válogatottba ment, Badstuber újra megsérült - mezeit is megmutatták a kamerának, és meg is tapsolták előtte. Őszintének és nem sziruposnak tűnt a jelenet.
Jövőre a katalán Pep Guardiolának csak az ismétlés lehet a célja, ami nem kevés. Heynckes jövője egyelőre kérdéses, azt mondta a meccs előtt, ha olyan hangulatban lesz, akkor akár már este beszél róla. De lehet, hogy ez még várat magára.