Erzsébet
0 °C
7 °C

Kivégezte a bíró a meccset

2014.02.20. 12:02

A keddi Bajnokok Ligája-meccsek után a Manchester City edzőjének, Manuel Pellegrininek nem tetszett a játékvezetés, szerdán a szintén vesztes Arsene Wenger borult ki.

Kinyírta a meccset a bíró” – így foglalta össze véleményét. Rizzoli bíró Szczesny kapus Robbennel való találkozásáért adott pirosat és tizenegyest még az első félidő végén, ezt az emberelőnyt pedig a második félidőben kihasználta a címvédő Bayern, és nyert 2-0-ra

Wenger szerint Robben rájátszott az esetre, a kapusa viszont nem akart szabálytalankodni. Bár a nyilvánvaló ütközésre nem tért ki.

Robben az ilyen helyzetekből mindig kihozza a maximumot, ezt el is mondtam neki a végén” – mondta Wenger.

A francia szakvezető azt is felvetette, hogy amikor csapata a 9. percben büntetőt kapott – ezt Özil hagyta ki , szintén adhatott volna pirosat, de akkor nem tette.

Wenger már a mérkőzés előtt is feldúlt volt, és sem akkor, sem a meccs után nem fogott kezet Guardiolával.

Pep Guardiola szerint ha ütközött a kapus Robbennel, akkor egyértelmű a piros, ezzel le is zárta ezt a témát. Az Arsenalt ugyanakkor dicsőítette, mert az első 20 percben sokkal-sokkal jobban futballozott csapatánál. Azt is elismerte, akkor hátrányba kerülhettek volna.

A visszavágón nem szabad lankadnunk, maximális koncentrációval érhetjük el a negyeddöntőt. Tavaly is jó eredményt ért el itt a Bayern, aztán a hazai meccsen megnehezítette önmaga dolgát. Azon vagyunk, hogy ez még egyszer ne fordulhasson elő” – összegzett.

A Milannak sem sikerült gólt lőnie hazai pályán, Poli fejese és Kaká lövése is a kapufán csattant, ott leginkább azért szomorkodtak. Pláne, mert a hajrában az Atletico belőtte a rendkívül értékes gólt.

A visszavágókat három hét múlva tartják.