Salamon
6 °C
14 °C

Dárdai: Jön az év meccse, ember el nem veszi tőlünk a győzelmet

2014.11.09. 21:56

A magyar televíziónak nyilatkozott a futballválogatott szövetségi kapitánya vasárnap, a pénteki, Finnország elleni Eb-selejtezőről.

"Nem teher, hogy mindenképp nyernünk kell a finnek ellen. Nehéz volt összeszedni ezt a négy pontot, most már az év mérkőzése következik számunkra. Nem tudom elképzelni, hogy ne nyerjünk magyar közönség előtt. Csak a Jóisten vagy a játékvezető, mint Romániában az első gólunkat, tudja elvenni tőlünk ezt a győzelmet, ember nem. Nem lesz egyszerű, kellemetlen csapat a finn, nekünk nem igazán fekszik a stílusuk. Van négy napunk, kicsit többet fogunk foglalkozni a támadásokkal, hogy jobban nézzen ki a támadójátékunk. Egy feladatunk van, nyerni, hogy szép vagy nem szép játékkal, az senkit nem érdekel. 5-7 pontot terveztem, ha nyerünk, meglesz a 7 pont" – mondta Dárdai Pál.

Az északírektől szeptemberben még Pintér Attilával kaptunk ki, majd Dárdai vette át a csapatot az idei három selejtezőre és az oroszok elleni barátságos meccsre. Romániában ikszeltünk vele (1-1), Feröeren nyertünk (0-1), ez lesz az első mérkőzése hazai pályán, az új Fradi-stadionban.