Ha a környező országokat verjük, garantált a prémium

„Amikor én idejöttem, akkor Doha egyáltalán nem így nézett ki. Volt nagyjából három körforgalom, nem voltak felhőkarcolók. Azóta minden megváltozott. Kovácshegyi Feri barátom, aki Gyurta Dani egyik edzője, szintén dolgozott Katarban, tavaly visszajöttek a rövid pályás vb-re, nem ismert rá a városra. Pedig csak tíz éve ment el” - érzékeltette Fischer Ferenc asztalitenisz-edző a város fejlődését.

1996 óta dolgozik az országban, előtte két évig Kuvaitban volt, onnan került át. Épp abban az évben indult nagy fejlődésnek az ország, miután az irányítást Hamad Al-Thani vette át. A sportfejlesztések is az idő tájt indultak.

„A nagy klubok stadionokat kaptak az államtól. Mind egyforma volt, egy kaptafára épültek a benne lévő helyiségek is. Ahogy birtokba vették a klubok, a címerei különböztették meg ezeket. A mi termünk is a stadionban volt, most is ott van. Az Al-Saddhoz kerültem, nem terveztem el előre, mennyi időt fogok itt tölteni, de az talán még engem is meglepett, hogy még itt vagyok. De hát jól érzem itt magam, otthon pedig nem is tudnék hová menni, mert bizonytalanságot látok és hallok, Pesten két klub foglalkozik férfiakkal, nem könnyű egyikhez sem kerülni.”

Fischer ifjúsági válogatott volt itthon, akkor Miskolcon játszott, úgy érzi, edzőként tudott inkább kiteljesedni.

Katari érkezésekor nem volt rossz színvonalon a sportág, mert egy szerb edző jó munkát végzett. A helyiek alapképességeit jónak tartja, ügyesek a labdával. Az pedig egy szép kihívás, hogy a nyesést és a pörgetést megtanítsa nekik. Örömmel nézi a fejlődésüket.

„A lelkesedésük persze változó. Van, aki kényelmes, de van olyan is, akit hajtott előre valami belülről, fanatikus volt. Nem igaz, hogy itt nincs teljesítménykényszer, mert azt azért szeretik, ha az Öböl-menti országok bajnokságán jól szereplünk. Akkor mindig van prémium. De egyébként is jellemző, hogy egy kicsivel minden évben több jut a sportra.”

Egy 16 éves tanítványa kijutott az ifjúsági olimpiára, finom a csuklója, jó az izomzata, ő még sokra viheti. Ehhez azonban másféle versenyrendszer kellene, mert az iskola mindenek felett áll, a fejlődéséhez elengedhetetlen lesz, hogy nemzetközi versenyeken mérje meg a tudását.

„Az első helyen a foci van, a másodikon az atlétika. Itt csodálta mindenki Oros Ferit, mert egy született katarival fantasztikus dolgokat ért el. Mansour volt fedett pályás vb-n bronzérmes, az egy szenzációs eredmény. Most Barsim, a magasugró az ismert név szerte a világban, ő már itt született, de afro-arab. De ez is jelzi, hogy az Aspire akadémiának, ami 15-ször akkora, mint a tatai edzőtábor már megvan az első kézzel fogható jele. Neki egy svéd-lengyel edzője van, szeretnék megtanulni a szakmát. Nekem egy kínai az edzőtársam, ő is igyekszik átadni a szellemiségét.”

Ettől még a versenyzők közül kevesen ragadnak a sportban, vagyis a tudást nem könnyű továbbörökíteni. A régebbi tanítványai közül még senki nem lett edző, de ha valakiből szakosztály-igazgató lenne, tudná menedzselni a dolgokat az is igen hasznos lenne. Erre most van is esély.

Fischer úgy véli, hogy szakmai tudás nélkül lehetetlen érvényesülni az országban, és a jó személyiség ugyanolyan fontos. A sajátos viszonyokhoz, munkamorálhoz való alkalmazkodás pedig alaptétel.

„Sosem lehet teljes az integrációm, és én nagy örömmel megyek haza, mert a hazám nem itt van, hanem otthon.”

Korábban Gerlach István volt Katarban, ő a műugrókkal foglalkozott. A katari sport rendszerének felépítésében jelentős szerepet játszott Kozsla Tibor a Testnevelési Egyetemről. Fischeren kívül Tettamanti Adrienn dolgozik az országban, ő a ritmikus gimnasztikát vezeti, egy orosz edző helyét vette át, miután sikeresen pályázott rá a pekingi olimpia után. Pádár Bianka pedig a műkorcsolyáért dolgozik, róla itt olvashatnak.