![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Storck: Eddig védekeztünk, most támadnunk kell
További Futball cikkek
-
Böde volt az újabb rangadót bukó Fradi végzete, már öt pontra az éllovas Felcsút
- Kétmeccsnyi helyzetből egygólos rangadó, már csak 15. a Manchester United
- Pocsék volt a csapat, de Szoboszlai teljesítményét jóra értékeli az angol sajtó
- A Fradi kupaellenfele 2021 óta nem látott bravúrral készül az El-visszavágóra
- Az Újpest a 83. percben még vezetett, mégsem szerzett pontot
Bernd Storck szövetségi kapitány szerint a magyar futballválogatottnak óvatosságra lesz szüksége a Feröer-szigetek elleni, csütörtök esti Európa-bajnoki selejtezőn.
A mérkőzés helyszínén, a Groupama Arénában tartott szerda délutáni sajtótájékoztatón a német edző örömét fejezte ki, amiért csapatának nem zárt kapuk mögött kell pályára lépnie.
"Nagyon boldog vagyok, hogy szurkolók előtt játszhatjuk ezt a nagyon fontos mérkőzést. Azt gondolom, a csapat megérdemelte ezt, mert minden pontért megküzdött. Egy jó mérkőzéssel megszerezhetjük azt a három pontot, ami szükséges ahhoz, hogy biztosan pótselejtezőt játszhassunk. A keret minden játékosa jól felkészült, mindenki készen áll" - szögezte le Storck.
Elhangzott, hogy a 24 fős magyar keret tagjai közül szerdán Tőzsér Dániel elhagyta az edzőtábort, mert órákon belül megszülethet második gyermeke. Az angol QPR középpályása csütörtökön várhatóan ismét csatlakozik a csapathoz, tehát van esély a pályára lépésére.
![Bernd Storck szövetségi kapitány (j2) a magyar labdarúgó-válogatott tagjai között a Feröer-szigetek elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzés előtti edzésen a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) telki edzőközpontjában 2015. október 5-én.](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/1009/10094/100946/10094641_031b33d41cf513895f67c5b4bd202bbd_wm.jpg)
A szövetségi kapitány hangsúlyozta, hogy a feröeri válogatott nagyon jól felkészített csapat, amely kimondottan jó futballt játszik, a passzjátéka nagyon pontos és tudatos - ezt a magyarok az idegenbeli mérkőzésen is tapasztalhatták, hiszen 60-40 százalék volt a labdabirtoklás a hazaiak javára.
"Bizonyították, hogy erős csapatuk van, ezért óvatosnak kell lennünk ellenük. Jó támadójátékosaik vannak, a rögzített helyzeteknél a magas embereik miatt nagyon veszélyesek, mégsem egyénileg, inkább csapatként igazán jók" - vélekedett Bernd Storck.
A kapitány elmondta, hogy a Legia Warszawa csatára, a lengyel élvonal góllövőlistáját 11 forduló után 12 találattal vezető Nikolics Nemanja biztosan kezdeni fog, de azt nem elárulta el, hány támadóval áll fel a magyar együttes.
"Több jó csatárral rendelkezünk, akik jó formában is vannak, a klubjukban, illetve az elmúlt napokban a közös edzéseken is jól teljesítettek. Mindenképpen jobb mérkőzést szeretnénk játszani, mint Észak-Írországban. Ez a néhány nap kevés arra, hogy drasztikusan átalakítsuk a játékunkat. Eddig a masszív védelmünknek köszönhetően hoztuk a pontokat, reméljük, most támadásban is hozzá tudunk tenni ehhez."
Nikolics hangsúlyozta, hogy a klubcsapatában teljesen más szerepkörben kell játszania, mint a válogatottban, illetve a varsóiak más rendszerben is futballoznak.
"Ott hétről-hétre, minden mérkőzésen győzelemre játszunk - hiszen bajnokok akarunk lenni -, és ha sok a helyzet, a gólok is jönnek. Meg kell nézni, hányszor játszottam a válogatottban, és hányszor lehettem kezdő. Tudom, hogy gólokat várnak tőlem, nem is akarok kifogásokat keresni, hiszen akármennyit játszom, mindig próbálok eredményes lenni. Itt egyelőre nem jönnek futószalagon a gólok, mint Lengyelországban, de bízom magamban és a csapattársaimban, egészséges vagyok, és a többiekhez hasonlóan én is készen állok a csütörtöki mérkőzésre" - mondta Nikolics.
A szövetségi kapitány és a csatár egyaránt türelmet kért a szurkolóktól, és azt, hogy a meccs végéig buzdítsák a magyar válogatottat, akkor is, ha a kezdés után nem tud gyorsan vezetést szerezni. A Görögország elleni, vasárnapi selejtezővel, illetve az esetleges pótselejtezővel kapcsolatos kérdésekre egyikük sem kívánt válaszolni, mondván: jelenleg csak a Feröer-szigetek elleni találkozóra összpontosítanak.
A csütörtökön 20.45 órakor kezdődő mérkőzésre az MLSZ legfrissebb tájékoztatása szerint körülbelül 4500 belépő maradt. Jegyvásárlásra a kezdésig van lehetőségük a szurkolóknak.
Amennyiben a magyarok csütörtökön legyőzik a feröeri csapatot, akkor Európa-bajnoki selejtezőcsoportjukban legrosszabb esetben is a harmadik helyen végeznek, így legalább pótselejtezőt játszhatnak az Eb-részvételért.
A magyar válogatott várható kezdőcsapata (az MTI szerint):
Király Gábor - Fiola Attila, Juhász Roland, Guzmics Richárd, Kádár Tamás - Kalmár Zsolt, Gera Zoltán, Elek Ákos, Dzsudzsák Balázs - Nikolics Nemanja, Böde Dániel
Az ellenfélnek tét nélküli a meccs
"Tudjuk, hogy a magyaroknak három pontra van szükségük ellenünk, hogy biztosítsák a pótselejtezős részvételüket, tehát számukra komoly tétje lesz a csütörtöki találkozónak. Jobban kell játszanunk, mint legutóbb, a Finnország elleni, vesztes meccsünkön, és képesek is vagyunk rá. Mindent megteszünk, és bízom benne, hogy sikerülni fog. Természetesen a győzelem a célunk, mint mindig. Számunkra mindegy, melyik csapat ellen játszunk. Nyerni szeretnénk, illetve kilencven percen keresztül tisztességes játékot produkálni" - vélekedett Lars Olsen, feröeri kapitány.![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)