Lukács
7 °C
22 °C

Miért kell üvölteni egy tízéves gyerekkel?

2016.10.13. 14:10

Nemrég elvetődtem egy Bozsik-program keretében szervezett labdarúgótornára. Különös tapasztalat volt.  

Aki nem tudná, az ország egész területére kiterjedő Bozsik-program a 4-14 éves korosztályt hivatott bevonni a labdarúgásba, és korszerű képzést nyújtani a részvevő gyerekeknek. A 2002-ben indított, majd 2011-ben lényegében újjáélesztett program a magyar labdarúgás tömegesítésének záloga, jövőbeni sikereinek alapköve. Így tartja mindenki, aki számít, a projektet szívügyének tekintő miniszterelnöktől az MLSZ elnökéig.

A kezdetektől kérdéses volt, hogy az infrastruktúra felépítése mellett lesz-e elég megfelelő szakember is.

A szövetség gondot fordít arra, hogy kizárólag jól képzett, a modern kor elvárásainak megfelelő tudással rendelkező felkészítő edzők vehessenek részt a programban.

Ezt 2013-ban mondta az MLSZ.

Ez pedig a valóság, 2016-ban – tízévesekből álló csapatok mérkőzésén járunk.

Természetesen lehet, hogy hatalmas pechem volt, és a videó főszereplője elszigetelt jelenség. Ugyanakkor az is valószínű, hogy nem ma kezdte. A mostani tornán sem szólt neki senki a viselkedése miatt, sem a szülők, sem a kollégák, sem az (elvileg) jelenlévő alközponti vezető – mintha természetesnek tekintenék, hogy ezt csinálja. Pedig elég egyértelmű, hogy ez rossz.

Amúgy pedig hangvételtől és vérmérséklettől függetlenül általános jelenség, hogy az utánpótlásban dolgozó edzők ezeken a tornákon (is) az eredményt tekintik elsődlegesnek. Noha elvileg az volna a feladat, hogy a gyerek fejlődjön. Azaz a kombinatív játékot kéne erőltetni, nem pedig rendre felkúrni a labdát, hogy majdcsak bebirkózza a „sztár”, aki annyit tud, hogy korán nagyra nőtt.

A helyzeten persze nem segítenek a fanatikus szülők, és a sikert csak helyezésekben mérő egyesületi vezetők sem. Ráadásul, aki látott már közelről gyereket, az pontosan tudja, hogy magától is hihetetlenül kompetitív, ha valamire szüksége volna, az pont az végeredménynek tulajdonított jelentőség csökkentése. Na ennek pont az ellenkezője történik.

Eközben, aki a kevésbé ügyes, vagy egyszerűen csak kisebb, lényegében az egész tornát a pálya szélén üli végig, ha egyáltalán elviszik. Nehogy még elmenjen rajta a meccs. Egy neves utánpótlásegyesület edzője szerint ez már az óvodásoknál is létező jelenség. Az óvodásoknál.

– Feri bácsi, mikor állhatok be?

– Majd a harmadik meccsen.

Hangzott el mellettem a párbeszéd a szomorú kisfiú és edzője között. Viszont a harmadik végén tényleg bemehetett, az utolsó 40 másodpercre.

Pedig még külön szabály is van rá, hogy ilyet nem szabad:

„A szervezőnek és a csoportvezetőnek biztosítaniuk kell, hogy a résztvevő összes gyermeklabdarúgó a tornán a teljes játékidő minimum 50%-át, a fesztiválon a 100%-át aktívan a pályán töltse!" (OTP Bozsik-program, Eljárási rend –Szakmai követelmények)

Edző bácsit ez persze vajmi kevéssé érdekli. Csak áll a vonalnál, és hajtja-hajtja a gyerekeket a győzelemért, mintha még mindig 1980-at írnánk.

Még szerencse, hogy az MLSZ olyan megértő: „A győzelem természetesen minden edzőnek alapvető törekvése. Az etikai normák nem állnak ellentétben a győzelem elérésének célkitűzésével. A bármi áron való győzelem gondolkodásmódjától azonban el kell határolódniuk." (OTP Bozsik-program – Etikai normák)

Kérdés, mit jelent a „bármi áron”? A látottak alapján még bőven belefér betenni az egy korosztállyal idősebb gyereket vészkapusnak, és arra biztatni, hogy lője rá félpályáról. Vagy a pálya szélén aszalni kisgyerekeket. Vagy végigüvöltözni a meccset szegény Botonddal, hogy miért nem rúgja már ki azt a labdát, esetleg miért igen.