![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)
Átmenetileg Kecskemétre költözik az Újpest, és a klubnál azt sem tudják biztosan, hogy mikor mehetnek majd vissza felújított stadionjukba. Erről Gyarmati Eszter, az Újpest FC ügyvezető igazgatója beszélt a Sport TV Mai helyzet című műsorában. Pedig az eredeti tervek szerint szeptemberben, majd november elejére ígérték, hogy elkészülnek a munkálatokkal.
"Az időpontokkal kapcsolatban eddig egy hivatalos tájékoztatás volt, hogy mikor költözzünk ki, ez május másodikán történt meg. Azóta csak mendemondákat hallunk, illetve fél információkat, hogy megint csúszik, felfüggesztették a kivitelezést, nem lesz ebből átadás-átvétel idén, úgyhogy nagyon remélem, hogy mihamarabb kész lesz, és tényleg, hogy vissza tudunk költözni" - mondta az ügyvezető.
Gyarmati szerint a környéken nem tudtak megfelelő stadiont találni, amíg elkészülnek a munkálatokkal, végül így Kecskeméten találták meg a megoldást. "Az egész szezonra megállapodtunk, pontosan amiatt, hogy ne legyünk ezáltal beszorulva, hogy meddig kell nekünk megállapodnunk bármiről is" - mondta.
A felújított stadion vagyonkezelője egyébként a Nemzeti Sport Központok, de a helyzet változni fog a felújítás után, mert az UTE fogja megkapni a centerpályát és a hozzá tartozó épületeket. Az Újpest 1885 Futball Kft-nek valószínűleg az UTE-val kell majd ebben együttműködnie.
![](https://indexadhu.hit.gemius.pl/redot.gif?id=nSCbubuYpDWJZLZs0TssLrbt33Lk5kbipuiZrkg89G3.g7/stparam=xbrthjqpwp/fastid=iqxkuwfcditpsobpxffawmnxommq/nc=0)