Pandora, Gabriella
7 °C
14 °C

Akkor is Zidane marad a Real edzője, ha idén nem nyer semmit

2017.04.17. 14:30

Bár nemrég maga Zinedine Zidane mondta, hogy még egyáltalán nem biztos abban, jövőre is ő lesz-e a Real Madrid vezetőedzője, most a klub elnöke zárta gyorsan rövidre a kérdést, és mindenkit megnyugtatott, hogy

akkor is francia marad a csapat élén, ha idén se a bajnokságot, se a Bajnokok Ligáját nem nyerik meg.

Pedig mindkét sorozatban jól állnak, a BL-negyeddöntőben 2-1-es előnyről várják a Bayern Münchent a madridi visszavágóra, a bajnokságban pedig úgy vezetnek három ponttal a Barcelona előtt, hogy egy meccsel kevesebbet játszottak náluk, illetve a maradék hét meccsükön már csak két komolyabb találkozó vár rájuk: április 23-án az El Clásico és május közepén a Sevilla elleni meccs, de mindkettő otthon.

Jó eséllyel tehát nem hogy egyiket sem nyerik meg, de akár mindkettő meglehet, bár a Bajnokok Ligája azért a sorsoláson, a szerencsén és sok minden máson is múlik azért.

Főleg úgy, hogy egy fontos hiányzója biztosan lesz a Realnak kedden a Bayern elleni visszavágón: Gareth Bale sérülés miatt nem játszhat majd. A helyén az az Isco kezdhet, aki a hétvégén is győzelmet szállított a bőven tartalékos csapatnak a Sporting Gijón ellen. A védelem és a középpálya adott lesz, hátul Carvajal, Nacho, Ramos és Marcelo kezdenek majd, középen Kroos, Casemiro és Modric is egészséges, ahogy Benzema és Cristiano Ronaldo helye sem lehet kétséges, a maradék egyre férhet oda Isco, aki az elmúlt hetekben többször is jelezte, hogy a kevés lehetőség ellenére maradna, sőt, hosszabbítana a Realnál.

A Bayernnél visszatér majd Robert Lewandowski, a németek legjobb csatára, tőle várják majd, hogy segítsen kiharcolni a továbbjutást, amihez legalább két gól kellene a Münchennek.

A Real Madrid-Bayern München BL-negyeddöntő kedden 20.45-kor kezd majd, ahogy a Leicester City-Atlético Madrid is. Szerdán a Monaco-Borussia Dortmund és a Barcelona-Juventus párharcok visszavágói következnek.