Az Edzőkannibál lelépett
További Futball cikkek
- Szoboszlai Dominik kimagasló értékkel került be a Premier League álomcsapatába
- Visszavonul a Nemzetek Ligája-osztályozóra készülő válogatott kapitánya
- Késes támadásnak volt szemtanúja a korábbi válogatott futballista
- Hamarosan befut a magyar mozikba a DAC-ról szóló sportdokumentumfilm
- „Komolyan vettük, amit két fröccs között ígértünk neki” – Orbán Viktor nyitotta meg a Puskás Múzeumot
Palermóban futballedzőnek szinte lehetetlen lakást bérelni, hiszen melyik főbérlő kötne akár csak egyéves szerződést is olyan lakóval, akinek a helye még egy hónapig sem biztos. És a szicíliai klubnál az utolsó egy évben szinte törvényszerűvé vált, hogy néhány hét után repülnek az edzők.
Ilyen viszonyok között persze nem is lehet normálisan dolgozni, és az sem meglepő, hogy a Palermo most éppen kieső helyen áll. Elkerülhetetlennek tűnik, hogy visszakerüljön oda, a Serie B-be, ahonnan Zamparinivel indult.
Az egyik klub helyett vett egy másikat
Zamparini játékosként nem vitte sokra, de ingatlanos vállalkozásaiban sikeres lett, és a sportba is befektetett. 1987-ben a csődtől megmentve vásárolta meg a Serie C2-ben szereplő Velencét. Felfuttatta a klubot, a negyedosztályból a Serie A-ba jutottak, aztán 2002-ben bevitt egy mélyütést a csapatnak.
Miután a velencei városvezetők nem támogatták abban, hogy új stadiont építhessen, eladta a klubot, és 15 millió euróért vett helyette egy másikat, a Palermót, amihez a velencei csapatának jó részét átvitte.
A szicíliai csapat ekkor a Serie B-ben játszott, de már kezdettől az volt Zamparini célkitűzése, hogy harmincéves kihagyás után a Palermo újra elsőosztályú legyen. Ez elég gyorsan összejött, a 2004/05-os szezonban már újra Serie A-s volt a klub sőt egy hatodik hellyel azonnal az UEFA-kupában indulhatott. A sikeredző Francesco Guidolin távozott, és megkezdődött a Zamparini védjegyévé vált edzőcserélgetés.
A klubelnök már a Velencénél is gyakran megszabadult a szerinte eredménytelen edzőktől, Palermóban azonban még sűrűbbek lettek a kirúgások. Örülhetett az, akinek egy fél szezon jutott a kispadon.
„Annyi éve volt már a futballban, hogy érteni kellett volna néhány dologhoz, de képtelen volt elfogadni, hogy az edzőknek időre van szükségük, hogy felépítsenek valamit. Ilyen megközelítés nem létezett Palermóban. Mindennap nyerni kellett, különben véged volt" – mondta róla Martin Jörgensen, aki 13 évet húzott le az olasz bajnokságban.
Zamparini alatt 29 különböző edző volt, összesen negyvenszer volt váltás. Volt, akikhez újra és újra visszanyúlt az Edzőkannibálnak is nevezett elnök. Guidolint négyszer szerződtette, Davide Ballardinit háromszor. Delio Rossit csak kétszer, de sok mindent elárul Zamparini edzőkhöz való viszonyáról akkori nyilatkozata, amikor visszavette: „Rossi olyan, mintha a feleségem lenne, csak magamnak akarom." Pedig néhány hónappal korábban még azt állította róla, hogy elpusztította a Palermót.
Voltak olyan edzők, akik valóban hosszú nyeretlenségi sorozatok, vagy súlyos vereségek után repültek, de egészen extrém esetek is előfordultak. 2011-ben Eugenio Corinit már azelőtt kirúgta, hogy elkezdődött volna a bajnoki szezon, a trénernek csak egy kupameccs és két Európa Liga-mérkőzés jutott. Az alig egy hónapig edző Giuseppe Iachini is megkapta a magáét, hiába győzte le a Chievót 1-0-ra, mennie kellett. „Amióta ismerlek, ez volt a legrosszabb felállású csapatod, de legalább visszakaptál egy értékes dolgot, a vakszerencsét."
Ahogy az edzőket, úgy a bírókat, a játékosait és az ellenfelet sem kímélte, politikai korrektségről sosem hallott, őrült dumáiból már idézetgyűjteményeket állítottak össze.
2003-ban a komplett csapatnak nekiment egy gyenge meccs után.
Kivágom a heréiket, és megeszem azokat a salátámmal."
A legnagyobb sértést talán Adrian Mutu kapta, aki egy sérülést kihasználva lőtt gólt a Palermónak. „Amikor ravasz kis cigánynak neveztem Mutut, nem akartam megsérteni. Amit Mutu tett, egyszerűen egy ösztön, ami a nemzetiségéből adódik. Ha például Diego Maradona Oxfordban születik, és nem Argentínában, akkor sosem szerzi meg azt a bizonyos kezezéses gólt a világbajnokságon. A románoknak a génjeiben van ez a fajta viselkedés, egyszerűen kifejlődött a túlélési ösztönnel együtt."
A BBC-nek is dolgozó szakértő, Susy Campanale szerint Zamparini legnagyobb baja az, hogy egyszerre nem lehet klubelnök és edző is. „Valószínűleg mindenki szerencséje, hogy a meccseket nem a stadionban nézi, ha így lenne, a félidőben berohanna az öltözőbe és mindenkit lecseszne. Ehelyett lediktálja, milyen taktikát látna szívesen, és panaszkodik a cserék és a játékrendszer miatt. Gyakran felhívja a helyi rádiókat és a disznó edzőkről beszél."
Arról csak találgatások vannak, hogy a kirúgások mennyibe kerülnek a Palermónak, az is előfordulhat, hogy egyszerre négy-öt edzővel van folyamatos szerződésben a klub.
Kifogta Dél-Amerikát
Zamparinit kirohanásai miatt elszabadult hajóágyúnak is tekinthetik, de sok dologban nagyon világosan lát és sikeres üzletpolitikát visz. Rájött, hogy az olasz futball képtelen versenyezni a német, a spanyol vagy az angol bajnoksággal, mert annál kevesebb pénz áramlik bele, és a bürokrácia miatt még stadionokat is nehéz rövid idő alatt felhúzni, ráadásul a nagy taktikázás miatt még nézni sem szeretik. Zamparini mégis fenntartható, nyereségesen működő klubot tudott építeni.
A Palermo sohasem akart igazán nagyra nőni, a játékoseladásokból termeli ki a profitját. Egyszerű a recept, fiatal dél-amerikai és afrikai tehetségeket igazolnak, majd pár évnyi nevelés és játékban tartás után továbbadják őket.
A Palermónak volt is pár jó transzfere, a hétmillió euróért megszerzett Javier Pastorét a PSG-nek 42 millióért adták tovább, Edison Cavanin is nagyot szakítottak, 4,5 millióért vették, aztán 17-ért adták el a Napolinak. A Zamparini által új Messinek nevezett Paulo Dybala is szép pénzt hozott, a Palermónak kétmilliójába került, de a Juventus már 32 milliót fizetett érte.
A klub nemcsak dél-amerikai, hanem európai játékosokat is naggyá tett. Palermóból indult Salvatore Sirigu, aki aztán a PSG-ben vált klasszis kapussá, a világbajnok Andrea Barzagli is Szicíliában ért be.
Az igazolási manőverek azért nem mindig sikeresek, a halomszám összevásárolt játékosok közül több igazi csődöt jelent, nem ütik meg a Seria A szintjét. A magyar Simon Ádám például elhibázott igazolás volt, az egymillió euróért, öt évre megvett játékos egyszer sem lépett pályára, a keretbe is csak egyszer fért be.
A Palermo magyarjai
Két magyar fiatal még most is a szicíliai klubban játszik. A 21 éves Balogh Norbert a DVSC-től igazolt át 2,2 millióért 2016 januárjában, a 19 éves Sallai Roland pedig a Puskás Akadémiától érkezett 2016 nyarán. Gólt még egyikük sem rúgott az olasz csapatban, bár mindketten támadók. Még azért is küzdeniük kell, hogy bekerüljenek a kezdőbe. A mostani szezon 27 bajnokijából Balogh tizenkettőn kapott lehetőséget, ebből ötször kezdett, de csak egyszer maradt végig fent a pályán. Eddig 422 percet játszott. Sallainak jobb a mutatója, 534 játékperce van, 11 meccsén hétszer volt kezdő.
A futball összetörte a tökeit
Azt nem tudni, hogy Zamparani miért most mondott le, úgy összenőtt a klubbal, hogy azt lehetett hinni, a haláláig vezeti. Igaz, tavaly már utalt rá, hogy elég neki: „A családom azt akarja, hogy szálljak ki a futballból, és ez a sport tényleg összetörte a tökeimet. Ha találok valakit, aki megvásárolná a klubot, kész vagyok eladni neki."
Úgy néz ki, hogy megvan a vevő, és az angol-amerikai befektetőcsoportot képviselő új elnök is. Paul Baccaglini fotóit elnézve, ahogy eddig, ezután is forrni fog a levegő a Palermo körül. Persze, ahogy Zamparini az edzői kirúgása után elég gyorsan meggondolta magát, úgy nem lenne meglepetés, ha magát is hirtelen visszahelyezné az elnöki pozícióba.
Borítókép: Tullio M. Puglia/Getty Images