A fiú, akinek a bombagóljai elvarázsolták az országot

A tehetség isteni áldás, de hihetetlen akarat és alázat nélkül mit sem ér. / Szoboszlai Dominik tetoválása  Steven Gerrardtól idézet .

Míg a magyar futballválogatott nehéz helyzetbe került a világbajnoki selejtezősorozatban, a magyar U17-es válogatott csoportelsőként végezve kijutott az Európa-bajnokságra. És nem is akárhogy. Az elmúlt héten három meccset játszottak a 17 évesek, akik a legelsőn egy utolsó perces vereség (Izrael, 0-1) után szedték össze magukat, és két utolsó perces győzelemmel (Oroszország 2-1, Norvégia 1-0) hívták fel magukra a figyelmet.

A magyar válogatott 11 év után után jutott ki erre a tornára, amit az idén májusban rendeznek Horvátországban, és ami most először már 16 csapatos lesz. Korábban nyolccsapatos volt, tehát szintén kibővítették, de a magyarok nem emiatt jutottak ki. Ha a régi szisztéma szerint rendeznék, nyolc válogatottal, nekünk akkor is ott lenne a helyünk. Szélesi Zoltán csapata ugyanis csoportelső lett.

Még nem teljes a mezőny – két csoport kedden zárul -, de az már látszik, hogy a két újonc (Feröer és Norvégia) mellett Magyarország hagyta ki a legtöbbet a legutóbbi részvétel óta. Pisont István csapata ugyan nagyon közel volt pár éve, de az utolsó percben kaptak egy gólt a svédektől, és nem utazhattak.

A tény egyértelműen jelezte, hogy az utánpótlás-neveléssel voltak és vannak gondok itthon, noha szerettük azt a látszatot kelteni, hogy legalább fiatal korban versenyképesek vagyunk.

A hagyományosan jól teljesítő nemzetek, horvátok, szerbek, olaszok, németek, hollandok természetesen ezúttal is ott lesznek, a portugálok viszont még kizúghatnak. A sorsolás majd jövő hétfőn lesz, egyelőre megállapítható, hogy a második kalapnál hátrább nem kerülhetünk a kiemelésnél.

Végigvitt, kijátszott támadásunk ellenben kevés volt, inkább a csapatkapitányban lehetett bízni, aki egyébként klubcsapatában egy sorral előrébb játszik a középpályán, a támadásokért sokkal inkább felelős.

A klubja, a Salzburg most dörzsölheti a tenyerét, hogy tavaly októberben megszerezte, mert bár képben volt a Villarreal is, de végül a Szoboszlai család az osztrákok mellett döntött. 

Szoboszlai Dominik egy kis klubban nőtt fel, a székesfehérvári Főnixben, amihez képest Felcsút is közel van, de ő sohasem játszott ott.

A Főnixben édesapja volt az edzője, és az ő filozófiájának mentén képezték a fiút is, akinek 15 évesen csapattársa volt a Főnixben Csoboth Kevin és Csonka András is. Ők most szintén a válogatott tagjai.

Gyerekkorukban az edzések egy 40x20-as palánkkal határolt pályákon voltak, és mivel nem mehetett ki a labda, a nagy tempó és a gyors gondolkodás formálta a gyerekeket.

Csonkának például Jós a beceneve, annyira tudja olvasni a játékot, jól helyezkedik. A nagy pálya mellett még most futsalozik. Nagy Ádámnak is bejött ez, és talán az sem véletlen, hogy a berlini edző, Dárdai Pál is a futsalra esküszik, mint az egyik legfontosabb fejlesztő elemre.

A Főnix tehát különutas volt a magyar rendszerben, mert egyik akadémiához, sőt, egyik klubhoz sem tartozott. Amikor legutóbb írtunk róluk, a Videoton felvette velük a kapcsolatot, tárgyalásban vannak, amik április elején be is fejeződhetnek.

15 éves korig mindenesetre ott versenyeztették a játékosaikat, és mivel a jelenlegi szabályozás megengedi, hogy 16 évesen már külföldre igazoljanak, egy évet kellett kihúzniuk valahogy. Szoboszlai mellett Csoboth is ezt az utat választotta. Szoboszlai a Főnix után Agárdra és az MTK-ba ment, Csoboth a Fradiba.

Szoboszlait és Csobothot jól ismerheti Orbán Viktor is, mert 2015. május 15-én az ő góljaikkal verte meg a szülői kezdeményezésre létrejött Főnix a milliárdokból gazdálkodó Puskás Akadémiát. Azon a meccsen Csonka is a pályán volt, a felcsúti kapuban pedig Ásványi Botond állt, aki a norvégok ellen egy ritka nagy bravúrral hívta fel magára a figyelmet. Tímári Norman is játszott két éve, neki a 3 meccsen most nem ment olyan jól a játék, az oroszok ellen akár ki is állíthatták volna.

Amikor a Főnix egyik alapítójától, Bolla Lászlótól azt kérdeztem, mekkora elégtétel nekik a vasárnapi meccs illetve a sorozat eredménye, szerényen annyit felelt: jó visszajelzés. Igazán boldogok persze majd akkor lesznek, ha már neves külföldi felnőtt csapatokban profi szerződéseket kapnak a játékosaik, a munkájuk majd akkor fejeződik be.

Folyt a könnyünk, minek tagadjam. Az enyém és Szoboszlai Zsolté is. Hogy is nézhettük volna érzelmek nélkül, amikor egy időben nap mint nap láttuk őket.”

Jó volt látni a srácokat, hogy nagy feladatokra is alkalmasak. Dominik a labdával kelt és azzal feküdt három éves korától. Nem lehet csak úgy megtanulni így rúgni. Öröm nézni, ahogy a labdához ér, és talán az sem véletlen, hogy Bernd Storck a felnőtt csapat edzésén Gera mellé helyezte a középpályára. A többiek hazamehettek, ő és Csonka nem. Ezek mind biztató jelek. Ha töretlen marad a fejlődésük, nem sérülnek meg, a felnőttek közt is remélhetőleg megállják a helyüket.”

A 184 centis, 70 kilós Szoboszlai a 83. percre tartalékolta mindkét bombáját - itt még 80 percesek a meccsek -, az oroszok ellen szabadrúgásból, kicsit szélről, a norvégok ellen mozgó labdát vágott ugyanoda, a jobb felsőbe.

Amikor arról kérdezem a Főnix másik alapítóját, Szoboszlai Zsoltot, hányszor rúgta meg úgy a labdát Dominik, ahogy a norvégok ellen, csak annyit felelt, biztosan nem egyszer, sokszor gyakorolta ezt a mozdulatot, lehet, hogy minden nap.

„Örültem neki, hogy így eltalálta, de annak jobban örültem, hogy nem tudták kihozni a sodrából, nem volt partner a veszekedésben, pedig volt feszültség a meccsekben.

Fegyelmezett volt mindkét meccsen, ha nem uralkodik magán, mással foglalkozik, nincsenek utolsó perces gólok. Mentálisan felkészült egy ilyen helyzetre is, nekem talán ez jelenti a legtöbbet.

Azt tudom, hogy a vérében van a győzni akarás, ha kisebb korában veszített egy meccset, azonnal újra akarta játszani. Láttam rajta, hogy most kicsit elfáradt, de azt is, hogy egy pillanatra sem áll meg, a testbeszéde nagyon pozitív volt. És ez könnyen átragadhat a társaira”.

Amikor a vereség után arról beszélt, hogy nem szabad letörni, látta a szemében, hogy komolyan gondolja: nyerni kell két meccset a folytatásban, és nem csak egy jól hangzó sablon volt. Nagyon szeretett volna kijutni, és most már a sorsolást kell majd várnunk, mondta.

Az első selejtezőben látott hollandokat is visszakaphatjuk – 4-0-ra ők nyertek -, nem bánkódna emiatt, mert az egy kvázi tét nélküli meccs volt, mindkét csapat továbbment már.

Szoboszlai nem szeretné hirdetni az igét, visszautasított tévés meghívást is, nem szeretne futballbölcs szerepében tetszelegni. Beszéljen helyette a gyereke, legyen ő a középpontban. Természetesen kellemes érzéssel tölti el, amikor azt hallja vissza, hogy labdabiztosak, technikásak a Főnixet megjárt játékosok. Többször kiemelte viszont, a gyerekek és a szülők nélkül semmire sem jutottak volna. Mert lehet bármilyen jó egy módszer, önmagában semmit sem ér.

Az ugyanakkor tény, hogy a vasárnapi edzésen, a már említett 40x20-as pályán olyan elánnal mentek a gyerekek, hogy néhányat már vissza kellett tartani.

Dominik hamarosan visszarázódik a salzburgi mindennapokba, kedden már Ausztriában áll edzésbe. A cél ott van előtte: bekerülni a Lieferingbe, ami az osztrák bajnok másodosztályú fiókcsapata.

A Salzburg és a Lipcse közti együttműködés miatt persze a fantáziánk már Lipcsében jár, vagyis az út végén, de az apuka ettől nyomatékosan óva int. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy ők még az út elején járnak, a többi még nagyon messze van. Dominikre kell még 4-5 kiló izom – törzsre, lábra -, és a legfontosabb a fokozatosság. Az osztrákoknál pedig jó a referencia, legutóbb Naby Keitát adták tovább a Lipcsének, de előtte Gulácsi Péter is volt a játékosuk.

Kint az első edzésen a kezébe adták a mezét”

- így jellemezte jelképesen Szoboszlai apuka, mit jelent és miért jó a Salzburgnál lenni. A mondatot úgy kell dekódolni, hogy olyan tempó és küzdelem volt már az első edzésen is, hogy leszakították róla a megkülönböztető mezét. Nem kedvességből, épp ellenkezőleg nyomták a kezébe. Kapott egy másikat, és ment tovább a harc. A jelenet még nagyobb dacot szült a fiában, eszébe sem jutott feladni, meghátrálni.

„A fiam is azon az úton van, mint már sokan mások, akik külföldre mennek: nincs mese, korábban kell felnőniük. Meg kell szokni, hogy magyarul nem fognak eligazodni, magyarul nem tudnak problémát megoldani. Hasznára válik, ha angolul és németül megtanul.”

És hogy mi lesz májusban? Szoboszlai azt szeretné, hogy mosolygósan, ne görcsölve futballozzon a gyereke. Legyen felszabadult, legyen szembetűnő, hogy élvezi, amit csinál a pályán.

Ő már ekkor boldog lesz. Aztán ki tudja, ha bent lesznek a legjobb öt között, már mehetnek is a világbajnokságra.

Borítókép: Huszti István / Index.