Salamon
6 °C
14 °C

97. perces dráma az Inter-Milanon

2017.04.15. 13:48

Kínai tulajdonba került a héten az Inter után a Milan is, a derbi időpontja is kínai, hogy ott is emberi időben tudják élőben nézni, ezért tették szombat fél egyre az Inter-Milan derbit. A teltház így is garantált persze, a színvonal sem gyengébb. Csak az érzés mégsem ugyanaz.

Az első félidőben a játék sem volt rossz, a Milan erősebbnek tűnt, Deulofeu azonnal gólt rúghatott volna, de eltopogta a helyzetet, a kipattanók után meg Bacca nem talált kaput hat méterről.

A Barca-szélső a félidő közepén újra elcselezett egy helyzetet, amit pedig remek sprinttel alakított ki magának, Handanovic leütötte a lábáról a labdát.

A 36. percben vezetést szerzett az Inter: Gagliardini szenzációs 40 méteres labdát tett Candrava elé, akkora gólpassz volt, hogy igazítani sem kellett rajta, centire pontos, a középpályás a lemaradó De Sciglio mellett egy pattanás után az ötösről berúgta a hosszú felsőbe. A 150 millióra tartott Donnarumma kapus is kiléphetett volna.

Közvetlenül a szünet előtt duplázott az Inter. Perisic indult meg a bal oldalon, Icardi mellkassal tette neki vissza a labdát kényszerítőben, a horvát meghúzta, majd tökéletesen középre tette a felérő Icardinak. Rém egyszerű, tökéletes gól volt, mintha körzővel rajzolták volna ezt is. Az argentin gólkirály első gólját szerezte a Milan ellen, a bajnokságban a 21., befogta a góllövőlistát vezető másik argentin, a juvés Higuaint.

Szünetben 2-0-ra ment az Inter, és a második félidőben magabiztosan tartotta az eredményt. A középhátvéd Romagnoli a 83.ban egy közeli, megpattanó talpalással szépített, de igazán az egyenlítés nem volt a Milan játékában.

Csakhogy jó olasz szokás szerint Orsato bíró az ötperces hosszabbításra is ráhúzott még két percet, így a Milan szögletet rúghatott, már a 97.-ben.

Handanovic nem jött ki, a labda a másik középhátvédhez, Zapatához csúszott tovább, aki felugorva a lécre rúgta a labdát, ami a vonal mögé pattant úgy 10 centivel. Hál' isten a Serie A-ban van már gólkamera, így Orsato azonnal megerősítette az érzést, a labda bent volt. A meccs 2-2 lett.

Serie A, 32. forduló:


Napoli-Udinese 3-0 (0-0)
Sassuolo-Sampdoria 2-1 (0-1)
Internazionale-AC Milan 2-2 (2-0)
Pescara-Juventus 0-2 (0-2)
Palermo-Bologna 0-0
AS Roma-Atalanta 1-1 (0-1)
Cagliari-Chievo 4-0 (3-0)
Fiorentina-Empoli 1-2 (0-1)
Genoa-Lazio 2-2 (1-1)
Torino-Crotone 1-1 (0-0)

    A tabella:
 1. Juventus         32  64-20  80 pont  
 2. AS Roma          32  70-27  72  
 3. Napoli           32  75-33  70  
 4. Lazio            32  54-36  61  
 5. Atalanta         32  53-35  60  
 6. AC Milan         32  49-35  58  
 7. Internazionale   32  59-37  56  
 8. Fiorentina       32  50-41  52  
 9. Torino           32  60-53  45  
10. Sampdoria        32  40-39  45  
11. Udinese          32  41-43  40  
12. Cagliari         32  45-62  38  
13. Chievo           32  35-49  38  
14. Bologna          32  29-46  35  
15. Sassuolo         32  40-50  35  
16. Genoa            32  32-53  30  
17. Empoli           32  20-50  26  
18. Crotone          32  26-52  21  
19. Palermo          32  25-67  16  
20. Pescara          32  31-70  14