Dezső
12 °C
25 °C

A kőműves pénzért jön Ausztriába, a focistát otthon is megfizetik

04
2017.05.19. 19:52
Magyar István 16-szoros magyar válogatott, a Ferencvárosból disszidált, az Austria Wienben Nyilasi Tiborral együtt futballozott. Nemcsak a múltról, arról is beszélgettünk, hogy a határ túloldaláról, hogyan látja ő a hazai focit.

Varga Zoltán 1968-as olimpiai disszidálása után Magyar István a következő, aki a Ferencvárosból a szabad világot választotta. Magyar még nem volt 20 éves, amikor a KEK elődöntőjében győztes gólt lőtt a Crvena Zvezda ellen Budapesten, majd a belgrádi visszavágón, 110 ezer néző előtt a zöld-fehérek 2-2-es döntetlennel harcolták ki a döntőbe jutást.

A 16-szoros válogatott szélső kevéssel 24. születésnapja után pattant meg, a Fradi 1979-es belgiumi túráján Brüsszelben maradt, már nem repült a csapattal tovább Spanyolországba. Csapatától góllal búcsúzott, a Beerschotot 2-1-re verték felkészülési meccsen.

„A véleményemet mindig bátran elmondtam, akkor is, ma is. Nem hunyászkodtam meg senki előtt. Dalnoki Jenő állított be a híres csikócsapatba.

Nem tetszett a kommunizmus, a feleségem Magyarországról kivándorolt kanadai volt, szabad akartam lenni.

Ezt pedig így tehettem meg. Mondogatták, hogy nagy a szám, és majd meglátom, hogy ezért nem kellek majd többet se a Fradiba, se a válogatottba. Játszottam a Real Madrid, az Inter, a Tottenham ellen. Ha a Fradiban maradok, ilyen meccsekről nem is álmodhattam volna. Ha kicsit dörzsöltebb vagyok, és eszembe jut, hogy Puskás vagy Kubala segítségét kérjem, ki tudja, még ennél is többet kaptam volna a futballtól. És sajnos a Varga Zoli se jutott eszembe, őt már csak a Dunaújváros edzőjeként ismertem meg. Nagyon korrekt és becsületes ember volt."

Tudta, hogy nem lesz visszaút. A büszkesége sem engedte, hogy visszajöjjön, és azt a lehetőséget sem akarta megadni senkinek, hogy kárörvendve nevessenek rajta, mert nem jött össze odakint. 

De kit is veszített el a Fradi és a válogatott?

Az 1955. augusztus negyedikén született Magyar Szolnokon kezdte a karrierjét a Szolnoki Vegyiművekben, 1969-ben, gyorsan bekerült a megyeválogatottba, figyelte a Vasas és az Újpest is, de ők csak a szép jövőt ajánlották neki, míg Kertész János 2000 forintot havonta. Ő volt az FTC megfigyelője, állítása szerint egy ritka rendes és korrekt ember.

Első élvonalbeli meccsét a Videoton ellen játszotta 1973. október 20-án, 22 ezer néző előtt idegenben nyertek 3-2-re. A Népsport szerint a csatárok gyengélkedtek, egyedül az újonc Magyar igyekezete és néhány jó átadása dicsérhető. Kapufát is rúgott.

„Dalnoki Jenő ezen a meccsen ült először az első csapat kispadján, előtte nem ment jól a csapatnak, Csanádit menesztették, Dalnoki pedig beállított. Szerencsét hoztam neki, három meccset nyertünk zsinórban, vertük a másodikon ugyancsak idegenben a Dózsát 2-1-re. Az Egyetértésnek már gólt is rúgtam a harmadik meccsemen. Na, azt a pillanatot nehezen feledem a régi stadionban. A hideg kiráz még ma is. Jakabházy Laci, a Fradi jégkorongcsapatának 16-szoros bajnoka volt a kondiedzőnk, és az egész csapat együtt járt futni a Normafához. Eleinte még sokan voltunk, utána fogyott a létszám, a végén már csak magam maradtam, de a Jaksi azt mondta nekem, csináld végig, nem fogod megbánni. Végig csináltam. Olyan erős lettem, hogy nem tudtak fellökni, lepattantak rólam. Megérte, hasznát vettem, sokáig táplálkoztam még ebből a kondíciómból.”

Dicsőségei

  • 1974-ben második a bajnokságban az FTC-vel
  • 75-ben a KEK-döntős csapat alapembere, a fináléban a Dinamo Kijev 3-0-ra verte a Fradit. "Gyorsak voltak, jobbak nálunk" - mondta erről a meccsről.
  • 1976-ban magyar bajnok és kupagyőztes, 27 meccsen 8 gólt jegyzett.
  • A 78-as szezonban csak egy találatig jutott, és mivel sérülései után nem volt jó formában, nem utazhatott az argentínai vb-re. Pedig Baróti Lajos figyelte őt is.
  • A 78-79-es szezonban megint második a Fradi, 15 meccsen 7 gólt ért el.
  • A 79-es szezont már nem kezdte el.

Magyar kintmaradása napokig csak szóbeszéd volt, 1979. augusztus 24-én a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) akkori elnöke, Szepesi György annyit mondott a Népsportnak, hogy ez a klub belügye. A klub pedig értette a célzást, másnap 2 mondatos közleményt jelentetett meg.

  • Elhagyta csapatát, cserbenhagyta klubját, játékostársait. A Ferencváros elnöksége, és a szakosztály mélységesen elítéli cselekedetét, hazafiatlan magatartását.

„Nekem is megvan ez az újság, megszereztem. A hetedik oldal lap aljára bírták beszorítani ezt a pár sort. Jót nevettem, amikor utólag elolvastam. Egyenszöveg volt ez akkoriban.”

Magyar dobbantása annyiban rokon Vargáéhoz vagy épp az újpesti Tóth Zoltánéhoz, aki szintén 79 augusztusában tűnt el a klubvezetők szeme elől, hogy senki nem tudott a tervről, nehogy elszólja magát és ezért lebukjon. Különbség viszont, hogy ő nem a vakvilágba ment, hanem sokkal tudatosabban készült, mint társai.

A Fradi vezetője, Mészáros József magánál tartotta az útleveleket – szokás és elővigyázatosság is volt egyben -, de amikor a reptéren voltak, és várták a malagai járatot, akkor oda kellett, hogy adja. Alig várta ezt a pillanatot a csatár. Okmányok nélkül is leléphetett volna, de akkor el kell mondani, hogy ki ő, és egy hosszú procedúra jön, amíg beazonosítják, így erre természetesen nem volt szükség.

„Elöl ültem a buszon, rezzenéstelen arccal, viccelődve, ugyanolyannak mutattam magam, mintha csak egy átlagos nap lenne. Amikor viszont már kipakolták a csomagokat a buszból, a hordár belekapaszkodott az enyémbe, mire mondtam neki, talán még a kezére is ütöttem, hogy azt majd én viszem, keressen másikat, az enyémmel ne törődjön.

Szép lett volna, ha épp egy hordár miatt hiúsul meg a tervem, miközben a feleségem már vár a reptér melletti hotelben.”

Miközben a többiek készülődtek a becsekkoláshoz, a vezetők pedig a MALÉV-irodában a jegyeket vették kézhez, egy taxi érkezett egy utassal. Amikor az utas kiszállt, Magyar azzal a lendülettel be, a csomagjait a hátsó ülésre hajította. Ezt a gyúró, Takács József és játékostársa, Murai László is látta, de nem értették.

„Kérdezték is, hová mész Csóka? Ez volt a becenevem.

Mondtam nekik, mindjárt jövök. Hát vagy tíz évig nem láttak.

Úgy hallottam a társaktól, kerestek utána, a jegyemet már kiállították. Ebedli Zoli volt a szobatársam, ő viccből azt mondta Dodó bácsinak, biztosan disszidáltam. Bár ő tréfának gondolta, én nem. De ennyire nem volt beavatva ő sem, sejtelme sem volt arról, mire készülök. Aztán teltek-múltak a percek, engem hiába vártak, a gép viszont menetrend szerint indult, Dodó bácsinak meg ott maradt a jegy a kezében. Keresni nem tudtak, honnan tudták volna, hogy ott vagyok nem messze.”

A felesége, Erika már várta, hamarosan pedig indultak Bruges-be, ahol a Fradiban és Vasasban megforduló, és szintén disszidáló Kű Lajos várta. Megígérte neki, hogy kerít gyorsan egy csapatot, a minimum egyéves eltiltást viszont ki kell várnia. Izgult, különösen a szülei miatt, mert nem tudhatta, milyen megtorlásra számíthatnak otthon. Meg is kereste az apját az elhárítás Szolnokon.

„Szegény apámnak levágta az egyik lábát a vonat, balesete volt. Mondták neki, hogy disszidáltam. Ő nem hökkent meg, annyit mondott: milyen jól tettem. Azt hiszem, nem ilyen reakcióra számítottak.”

Nem várt segítség

Kű Lajos gyorsan bemutatta a Bruges elnökének, aki azonban nem akarta leigazolni. Mivel a feleségének kanadai útlevele volt, és nem kellett neki vízum a határokon, ő elindult kocsival Ausztria felé. Arra a sárga Opel Mantára még most is emlékszik. De együtt nem mehettek, a határellenőrzéskor ugyanis Magyart kiszedték volna, mert magyar útlevéllel nem utazhatott sehová. Szerencséjére azonban Belgiumban találkozott Pogány Lajossal, egy gyémántkereskedővel, akit addig soha nem látott, és nem is hallott róla.

Amikor elmondta neki, hogy lelépett a Fraditól, és nem megy vissza Magyarországra, de a FIFA szabályai szerint ki kell hagynia egy évet, „a Lajos megkérdezte tőlem, gyerek, van-e pénzed? Mondtam neki, egy fillérem sincs. Erre a kezembe nyomott 20 ezer frankot. Akkor a frankot az egy az egyben váltották a forinttal.

Köpni-nyelni nem tudtam, az olyan sok pénz volt.

3 ezer frankért vettem egy bécsi repülőjegyet. A schwechati reptéren már várt rám Erika a Mantával.”

Ebből a pénzből egy darabig el lehetett éldegélni, és Magyarországról is ki tudtam egy kis pénzt csempészni, de hosszú távon természetesen kellett egy csapat. Amikor Bécs főutcáján, a Kärtner Strassén sétált, összefutott a Vasas gyúrójával, Tatai Lászlóval, aki ugyancsak disszidált. Kiderült, hogy ő a Grazer AK-nál van, és biztatta, menjen oda.

A GAK már majdnem leigazolta, amikor a Bruges edzője rábeszélte az elnököt, hogy mégis szerződtesse le Magyart, mert nagy szükség van rá. 1980-at írtunk ekkor, a belga válogatott Európa-bajnoki ezüstérmes, a Bruges pedig igazi topcsapat, a bajnokság komoly szintet képvisel. Magyar odaszerződött.

Jól érezte magát Bruges-ben, a stadion már 1979-ben úgy nézett ki, mint egy ékszerdoboz, a kemény edzések pedig nem viselték meg, csak eleinte volt neki szokatlan, hogy mennyivel nagyobb az iram.

Másfél szezon alatt 7 edzője volt, így kapóra jött egy újabb bécsi séta.

Szőnyi János, a riporter testvére ismerte fel a főutcán, aki Thomas Danieli néven lett ismert menedzser.

Elintézte neki az Austria Wient, ahol ismét Wenzel Halama lett az edzője, aki még a GAK-tól ismerte. Később Danieli vitte Nyilasi Tibort is a bécsi lilákhoz. 1982 augusztusában került az Austriához, 1983 decemberében már megkapta az osztrák állampolgárságot.

„Azt mondják, soha ilyen gyorsan még nem adták meg Ausztriában az állampolgárságot senkinek. Pedig nem indult jól, az első meccseken kegyetlen rosszul játszottam, azt írták rólam, csak fél játékos vagyok. Aztán belejöttem. Kifizetődött, hogy sokat gyakoroltam Bruges-ben a szabadrúgásokat, az Admirának berúgtam egyet. Voltak utána is jó meccseim. A Real Madriddal a KEK-elődöntőjében játszottunk, amikor világklasszis, weltklasse osztályzatot kaptam. Olyanokat írtak rólam, hogy csak egy klasszis tud elmenni úgy a szélen, ahogy én. Pedig kikaptunk 3-1-re, és a Real jutott a döntőbe, amit aztán nem tudott megnyerni, mert egy akkor még fiatal skót edző, Alex Ferguson megverte. A másik kispadon Di Stefano ült.”

Ebből a KEK-menetelésből amennyire csak lehetett, kivette a részét, a francia Lavalnak két gólt lőtt. A Real ellen a Práterben 2-2 lett, az első gól Toni Polsteré, a második az övé. Éles szögből rúgta be a labdát a kapuba, még ha ott is volt a gólvonalon egy védő.

1984 nyarán csatlakozott a csapathoz a régi játékostárs, Nyilasi Tibor. Kilenc évig együtt játszottak a Fradiban, örültek egymásnak, összejártak. Volt egy olyan terv, hogy Törőcsik is odaszegődik.

„Sajnáltam, hogy nem így lett.

A mai napig itt cseng a fülemben, ahogy Nyíl mondja, hárman összeállunk, és megváltjuk a világot. Már Bécsben volt Törő, aztán egyszercsak nem jött a klubhoz.

Sok okot hallottam, nem tudtam, melyiknek higgyek. Ketten is tudtunk azért varázsolni, és volt még jó néhány osztrák válogatott a csapatban.”

Az Austria a decemberi fordulóban az Internazionalét kapta az UEFA-kupában 1984-ben, Nyilasi duplájával a bécsi meccset 2-1-re megnyerték. A visszavágón, a San Siróban Magyar találatával vezettek 1-0-ra, a hajrában egyenlített az Inter.

A Népsport tudósítása ugyan megnevezte, hogy ő lőtte a gólt, azt azonban már elmulasztotta, hogy leírja ennek körülményeit.

„Fent van a youtube-on az egész meccs, visszanéztem már párszor. Jó labdát kaptam Karl Daxbachertől, aláböktem, amikor már Zengával álltam csak szemben. Ha erőből lövöm, biztosan megfogta volna, mert ahogy lendült a lábam, már eldobta magát.”

Az osztrák újságokban másodszor kapott világklasszis osztályzatot, a hazaiban sokkal inkább Altobellit emelték ki, aki világbajnok volt két évvel korábban az olaszokkal. Azt is megemlítették, jobban célzott a 82-es vb-döntőben, mint azon a meccsen. Nyilasiról volt még pár sor, keményen fogták, a cipőjére is taposott az olasz bekk. Magyarról viszont még csak utalás szinten sem volt semmi.

Lehet, hogy nem írhatták le a nevem. Nem tudom. Ennyi év után nem is érdekes. Ez volt a sorsunk akkor.

Válogatott meccs is volt Bécsben, találkoztam a srácokkal, Détári akkor lőtte azt a szép gólt Konciliának, Kiprich is lőtt kettőt. Találkoztam a fiúkkal, beszélgettem velük, Szepesi György is jött, nyújtottam a kezem, üdvözölni akartam, de ő azt mondta: disszidensekkel nem fog kezet. Lehet, hogy ezt kellett tennie a többiek előtt, úgy gondolta, hogy a bajt hozom rá, de jól nem esett. Félrehívhatott volna, elmeséli, hogy mi a helyzet, de nem így volt. Ahhoz nem volt bátorsága az elvtársnak."

Amikor ezekről a gólokról kérdeztem, és összehasonlításra kértem, azt mondta, mindegyik fantasztikus érzés volt, de amiket a Fradiban lőtt, mégiscsak azok voltak az igaziak. Amit például a Zvezdának.

A mai napig előtte van a régi stadion, ahogy elmegy a szélen, bead, középen pedig érkezik a fél csapat.

„Engem a Fradi fedezett fel. Most is fradista vagyok. 245-ször játszottam a Fradiban. Pontosan ismerem ezt a számot. Itt van egy sas is a pulóveremen, ami tényleg egy sas, nem ázott veréb, mint a mostani kabala. Ha fradista lettél, az nem múlik el. De már nem tudok Fradi-meccsre menni, mert nincs szurkolótábor, nincs saját nevelésű játékos, nincs hangulat és nincs a régi stadion."

Az, hogy idáig jutott a Ferencváros, az szerinte köszönhető

Szivós Istvánnak, Torgyán Józsefnek, Furulyás Jánosnak, Rieb Györgynek, Kubatov Gábornak, akik szisztematikusan tönkretették a futballcsapatot.

Amikor a Kubatov-ellenes szurkolók kimentek Csepelre, egy NB III-as meccsre, ő is ott volt.

„Mondtam a feleségemnek, ott a helyem, tiltakozom a Kubatov-szkenner és a regisztrálás ellen. Kocsiba ültem, egy ezres volt a jegy, és megnéztem a játékot, ami rossz volt, a tábor viszont fantasztikus volt.

A kutya nem ismert fel. A kutya nem regisztrált.

A politika soha nem tesz jót a focinak. Kubatov nem egyszer nyilatkozta: a politikának nincs helye a sportban. De akkor mit keres ő a Fradiban? Vigye magával a szkennert és a regisztrációs kártyát, szerelje fel a házánál mindkettőt. A balhésokat ki kell szűrni a stadionból, ez nem vitás, de hát erre ott van 350 kamera, ahogy nyilatkozta az elnök, ami bőven elegendő, hogy beazonosítsa a balhés 1 százalékot. Ha az igazi szurkolót kiszűrik, akkor csendben lezavarják a meccset és kész. Kubatovnak így is tetszik, nekem nem, és a szurkolók 90 százalékának sem."

Nekik még azt mondták, amikor a klubnál volt, hogy 1 800 000 Fradi-szimpatizáns van az országban. Nem tudja, milyen kimutatás alapján jelölték meg ezt a számot, de a stadionban érezték is, volt jele a szeretetnek, és még Sopronból is rengetegen mentek meccsre. Magyar úgyérzi, a jelenlegi Fradinak sokkal kevesebb a szimpatizánsa, a Ferencváros imázsát tönkretették, a három E betű (erkölcs, erő, egyetértés) nincs többé.

Orosz Pál hiába hangoztatja: 1 680 000-an szeretik a Fradit, szerinte ez nem igaz, mert százezrek elfordultak a Fraditól az említett elnökök és épp Orosz miatt is.

Ja, és a Kubatovnak sikerült szétválasztani a tábort, ami még a kommunistáknak sem sikerült.

Csak gratulálni lehet neki. Akik kint vannak, szidják a bentieket, akik bent vannak, szidják a kintieket, ilyen soha nem volt a Ferencváros fennállása óta. Egyben biztos vagyok, ha Kubatov észhez tér és eltünteti a regisztrációt, újra telt ház lesz, és nem csak az Újpest ellen. A szurkolók ugyanis újra egyesülnek."

Egyetértett azzal, hogy ők is állami pénzt kaptak, most sincs másként, de amíg rájuk kíváncsiak voltak, most már csak a közönyt látja. 50 ezer eurót keres egy edző az NB I.-ben és forintmilliókat a játékosok, miközben a teljesítmény halvány.

Szerinte azért van fényévekre a magyar foci a világ elitjétől, mert ha ennyi pénz jár lényegi eredmény nélkül, mi késztetné rá az eredmény hajszolására az edzőt és a játékost? Úgy látja a határ túloldaláról, hogy a magyar játékosnak borzalmas a hozzáállása, ha keres egymilliót, azzal megelégszik, és nem érdekli, miként kereshetne kettőt vagy többet. Így is jól él, nem kell megszakadnia az edzésen és a meccsen sem.

Aktív kapcsolata nincs a hazai futballal, néhány meccset megnéz, de bántóan lassú és kényelmes a tempó, és nem élvezi, amit lát. Ha a régi ismerősei Szombathelyre vagy Sopronba hívják, inkább otthon marad - Soprontól is riasztja a regisztráció -, pedig mindkét város közel van a lakásához.

A bécsi reptéren csomagvizsgálóként dolgozott, amikor egyszer összefutott Csányi Sándorral, az MLSZ elnökével, „bemutatkoztam, talán derengett neki, ki vagyok. Megkérdeztem tőle, nem szégyellem, szebben nem jutott eszembe, hogy elgurult-e a gyógyszere, amikor ezt a regisztrációt kitalálta. Mondtam neki, rossz tanácsadói vannak. Azt láttam rajta, hogy meglepődött az őszinte szótól. Azóta olvastam, elismerte, hogy hibázott. Azt is kérdeztem tőle, mit szól a szkennerhez, azt mondta, nem tehet semmit, az a Fradi belügye."

Magyar Ausztriában alacsonyabb osztályú csapatoknál edzősködött, de a stressz nem az ő világa, és elgondolkodtató szerinte, hogy kőműves, szerelő, mindenki kell az osztrákoknak, csak magyar futballedző nem. Szerinte ennek elsősorban nyelvi okai vannak, a magyarok nem tanulnak meg németül, és nincs olyan elképesztően nagy önbizalmuk, mint otthon. Amikor Ausztriába érkeznek, pici nyuszivá változnak, meg sem mernek szólalni.

„Ha otthon is meg vannak fizetve az edzők vagy focisták, minek jönnének ide? A többi szakma a pénzért jön. Plusz a magyarok irigyek, egymásra is, nem hívják egymást, nem tartanak össze, és ahogy egymást szidják, anyázzák, egymás becsületébe gázolnak, az elképesztő. Sajnos, ez a magyar mentalitás."

Az Eb-n lejátszott magyar-osztrák előtt egy osztrák lap felhívta, 2-2-t tippelt, de nagyon örült, hogy nem az osztrákok nyertek. Akkor látott életjelet a hazai futballban. A klubfociban nem lát ilyet, tart tőle, hogy még mindig játékosuralom van. Ami már akkor kezdődött, amikor ő is játszott, és azt hiszi, az volt az egyik legnagyobb baj. A süllyedés azért kezdődött el.

Hamarosan nyugdíjas lesz, mivel áruszállító is volt, tisztességes nyugdíjat fog kapni. Ha Magyarországra jön, maximum vesz egy kis házat a határ közelében, egyébként nincs értelme mozdulnia. Élvezi az önkéntes száműzetését, az ellátás színvonalát, ami összehasonlíthatatlan a magyarral.

Ha hazamegyek, még a végén migránsnak néznek”

- mondta nagy nevetéssel.

„Itt nem vagyok a terhére senkinek. Nem kell politikusok kegyét keresni, hogy adjanak már egy kis pénzt. Ahogy hallom, vannak kortársaim, akik 100 ezer forintot kapnak innen-onnan. Csak mert régen ott játszottak. Adjanak 500 ezret, de dolgozzanak meg érte. Legyenek kíváncsiak rájuk. Nem kértem soha, hogy rólam emlékezzenek meg, vagy engem támogassanak. És ez már így is marad. Nem hunyászkodtam soha, de ezt mintha már említettem volna.”