Nándor
7 °C
23 °C

Anglia és Németország is kijutott a vébére

2017.10.05. 22:46

A mai vébé-selejtezők legfontosabb kérdése az volt, hogy Anglia és Németország kijut-e már most a világbajnokságra. A németek két bombagóllal és abszolút hibátlan mérleggel abszolválták a feladatot, az angolok pedig egy 94. percben szerzett találattal biztosították be a helyüket.

Németország a fordulót megelőzően 35-2-es gólkülönbséggel és nyolcból nyolc megnyert meccsel álltak és mindössze matematikai esélye volt annak, hogy nem lesznek csoportgyőztesek (a csoportból már mindenképp továbbjutottak). A csoport második helyén lévő Észak-Írország ellen már a döntetlen is elég lett volna, de a világ legerősebb válogatottja viszonylag tartalékosan is pusztított:

Sebastian Rudy ezzel a közel 30 méteres bombával már a második percben megszerezte a vezetést a címvédőnek, majd hasonlóan nagy gólt vágott Sandro Wagner is. Ezután már nem nagyon erőltették meg magukat a németek, bár a 86. percben a 22 éves Joshua Kimmich még vágott egyet, az észak-írek pedig szépítettek a legvégén, így 3-0-ra nyert Németroszág. 9/9-es győzelmi mutatóval, 40 rúgott és mindössze három kapott góllal jutottak ki a vébére. Észak-Írország biztos csoportmásodikként jutott a sejeltezőkbe.   

Angliának is összejött a biztos világbajnoki szereplés Szlovénia ellen. Harry Kane-ék lefocizták a szlovénokat a pályáról, bár gólt csak a 94. percben sikerült szerzniük, így összességében veretlenül (hét győzelem, két döntetlen) kvalifikálták magukat. Szlovéniának nem jött jól a vereség, ugyanis 14 ponttal csak a negyedikek a csoportban, és mivel Skócia 1-0-ra legyőzte a második Szlovákiát, így jelenleg a skótok állnak továbbjutásra. Szlovénia Skóciával, Szlovákia pedig Máltával játszik az utolsó körben, előbbi három közül dől el a második továbbjutó sorsa.

Dánia legyőzte Montenegrót, így a lengyelek még nem nyugodhatnak meg teljesen (bár már biztos továbbjutott a csoportból). A csütörtöki eredmények:

  • Azerbajdzsán - Csehország 1 - 2
  • Örményország - Lengyelország 1 - 6
  • Anglia - Szlovénia 1 - 0
  • Észak-Írország - Németország 1 - 3
  • Málta - Litvánia 1 - 1
  • Montenegro - Dánia 0 - 1
  • Románia Kazahsztán 3 - 1
  • San Marino - Norvégia 0 - 8
  • Skócia - Szlovákia 1 - 0