Vilhelmina
11 °C
16 °C

Pintér Attila hosszabbított Győrben

2010.09.09. 19:41

Pintér Attila, a Győri ETO FC labdarúgócsapatának vezetőedzője 2015-ig meghosszabbította szerződését a klubnál.

„Tarsoly Csaba elnök úrral az első bajnoki év értékelésekor eldöntöttük, hogy szerződéshosszabbítási ajánlatot fogunk tenni vezetőedzőnknek - mondta Klement Tibor ügyvezető igazgató csütörtökön a klub hivatalos honlapján. - Az értékeléskor azt állapítottuk meg, hogy Pintér Attila emberileg és szakmailag is kitűnően bánik a rábízott csapattal. Az Európa Liga-mérkőzéseken bizonyította, hogy kiváló stratéga, jó elemző. Remekül készítette fel a csapatot, mely végül kevéssel maradt le a főtáblára kerüléstől.”

„El kell mondanom, ez Magyarországon nem szokványos dolog. Jóleső érzés, hogy bíznak bennem, szeretnék velük és a csapattal együtt minél jobb eredményeket elérni, hiszen minden feltételt próbálnak biztosítani, de a bizalom a legfontosabb a sikeres együttműködéshez. Ez lehetőséget adott a hosszú távú építkezésre, hiszem, hogy ennek meg is lesz az eredménye.” - nyilatkozta Pintér. A Győri ETO az előző szezonban a harmadik helyen végzett a Soproni Ligában, jelenleg azonban öt ponttal csak a 12. a gárda.