Cecília
4 °C
12 °C

Szombaton Pekingben játszanak az olasz Szuperkupáért

2011.08.05. 11:24 Módosítva: 2011-08-05 11:25:49

Rendhagyó módon Kínában rendezik meg az olasz futball 2011/12-es idényének első tétmérkőzését, azaz a Szuperkupát. A bajnok AC Milan, és a városi rivális Internazionale a pekingi Madárfészekben találkozik szombaton, magyar idő szerint 14 órakor.

Nem meglepő, hogy a két olasz klub Ázsiában találkozik, ugyanis Kínában húsz év óta hatalmas sikerrel közvetítik a Serie A mérkőzéseit, ráadásul az olasz szövetségnek ez éves szinten 92 millió eurós bevételt is jelent. Az is biztos, hogy a következő három évben is Kínában rendezik az Olasz Szuperkupát, mivel a kínaiak 2014-ig megvették a jogokat. Az összecsapást megelőző nyilvános edzéseken, illetve különböző promóciós eseményeken több ezren voltak kíváncsiak a sztárjátékosokra.

„Fantasztikus látvány, hogy Pekingben rengeteg Milan- és Inter-mezbe bújt fiatalt látunk” - mondta Marco Brunelli, az olasz liga főigazgatója. A két csapatnál nem volt túl nagy mozgás a nyáron, az esélyek az egységesebb Milan mellett szólnak. Az Internél most mutatkozik be az új vezetőedző, Gian Piero Gasperini, aki a Genoa kispadjáról érkezett a milánói alakulathoz.