Salamon
6 °C
14 °C

Márványtáblát avattak a 6-3 emlékére

2013.11.29. 16:26

Az évszázad mérkőzésének, a 6-3-as magyar sikerrel zárult londoni angol-magyar meccsének a hatvanéves évfordulója alkalmából márványtáblát avattak a Grosics Gyuláról, az Aranycsapat kapusáról elnevezett újbudai sport általános iskolában.

A pénteki ünnepségen - melyen egészségi állapota miatt Grosics nem vett részt - Simicskó István sportért felelős államtitkár többek között kiemelte, hogy az Aranycsapat teljesítménye és sikere a magyarok nemzeti büszkeségét növelte. Hozzátette: most is a sikeres magyar labdarúgás a cél, s ehhez hitet és erőt lehet meríteni az Aranycsapat teljesítményéből. A márványtáblát az iskola első emeletén helyezték el a falon. Kis Mihály, az intézmény igazgatója a gyerekeknek elmondta, hogy Grosics Gyula ugyan nem tudott eljönni az ünnepségre, de azt üzeni nekik, ne felejtsék el soha, melyik iskolában tanultak. Egyúttal reményét fejezte ki, hogy februárban a8 8. születésnapját már együtt ünnepelhetik az iskolában.