Luca, Ottilia
2 °C
5 °C

Capello sorsa kedden eldőlhet

2014.11.17. 20:38

Elsősorban a jövőjével kapcsolatos híresztelésekre kellett reagálnia Fabio Capellónak, az orosz labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának a magyarok elleni keddi barátságos mérkőzést megelőzően. A 68 éves olasz kapitány az orosz újságírók leginkább az orosz sportminiszter hétfőn megjelent kritikájával szembesítették.

Vitalij Mutko az osztrákoktól szombaton elszenvedett 1-0-s vereséget követően a Szport Ekszpressz napilapnak úgy nyilatkozott, hogy az orosz futball tízéves lemaradásban van, visszasüllyedt az európai középmezőnybe, és ezzel a játékkal senki sem lehet elégedett.

Capello elmondta, személy szerint a videoelemzést követően is úgy érzi, csapata jól játszott Bécsben, és csak egy rövid kihagyás miatt kapott ki. A személyét, egészen pontosan a lehetséges távozását is érintő kérdések elől kitért a szakember, ugyanakkor elmondta, a csapaton belül jó a hangulat, az elmúlt két találkozót leszámítva a játékosok elérték céljaikat.

Az orosz újságírók nem kímélték az olasz szakembert, aki papíron a világ egyik legjobban fizetett szakvezetője. Arra a kérdésre, miszerint hajlandó lenne-e felállni a kispadról úgy, hogy lemond a végkielégítésről, csupán annyit jegyzett meg, hogy hónapok óta nem kapott fizetést.

Roman Sirokov csapatkapitány elmondta, az elmúlt egy évben gyengébben teljesítettek, de szeretnének mihamarabb, lehetőleg már a keddi összecsapáson visszanyerni valamit az együttes presztízséből. Hozzátette, véleménye szerint a magyar válogatott támadófutballt játszik majd saját közönsége előtt, de ők is erre fognak törekedni.

Sirokov a Dinamo Moszkvában futballozó Dzsudzsák Balázs játékát jól ismeri, ugyanakkor rajta kívül csak a korábban a Zenitet erősítő Huszti Szabolcs nevét tudta megemlíteni.

Újságírói kérdésre a középpályás azt mondta, nem gondolja, hogy veszélyben lenne Fabio Capello állása a csapatnál, így nem érte, hanem a hazájukért kell küzdeniük.

Az orosz válogatott négy fordulót követően a harmadik helyen áll a G csoportban. A nyitófordulóban Liechtensteint győzte le, majd következett a Svédországban elért döntetlen, ezt követően hazai pályán a moldovaiakkal sem bírt az együttes, majd a hétvégén kikapott az osztrákoktól. A magyar-orosz mérkőzés kedden 20.30-kor kezdődik a Groupama Arénában.

15%

Jo Nesbo Szomjúság

3980 Ft
3383 Ft
15%

Pan-dji Vádirat

3499 Ft
2975 Ft