
Távozik csapatától a Vidi egykori edzője
A Videoton FC egykori vezetőedzője, Paulo Sousa bejelentette, hogy távozik az olasz labdarúgó-élvonalban szereplő Fiorentina kispadjáról, írta az MTI.
"Mindent beleadtam, hogy a Fiorentinából győztes csapatot faragjunk. Büszkén távozom, hiszen tudom, mindent megtettem az együttesért. Olyan minőség volt a csapatban, hogy meglátásom szerint többre lehettünk volna képesek" - nyilatkozta a portugál a Sky Sport Italia televíziónak.
A Fiorentina a nyolcadik helyen végzett a Serie A-ban, ezért nem léphet ki a nemzetközi porodra.
Sousa úgy fogalmazott, a papíron gyengébb csapatokkal szemben túlságosan sok pontot veszítettek, ugyanakkor voltak olyan találkozók, amikor meg tudták verni esélyesebb riválisukat, pedig előzetesen nem is számítottak pontszerzésre.
A játékosként kétszeres Bajnokok Ligája-győztes Sousa 2011 májusától másfél éven át volt a Videoton vezetőedzője, majd a Makkabi Tel-Avivval izraeli, az FC Basellel pedig svájci bajnok lett, mielőtt 2015-ben átvette a Fiorentinát.
Sajtóhírek szerint az FC Porto és a Borussia Dortmund vezetőedzői posztjára is esélyes, Firenzében pedig minden bizonnyal Stefano Pioli lesz az utódja.

Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Sport
Így működik a NOB boszorkánykonyhája: Kirsty Coventry váratlan győzelmének háttere
Thomas Bach, a leköszönő elnök addig keverte a kártyákat, amíg védence célba ért.
március 23., 11:09
- Sport
A Ferencváros légiósa győzelemre vezette honfitársait Debrecenben
A csehek megszenvedtek Feröer-szigetekkel. Erling Haaland 40 meccs/39 gól.
március 23., 07:01
- Sport
Újabb őrületes produkció a brazil tehetségtől, játszi könnyedséggel jutott tovább Miamiban
Eközben tovább folytatódott a csillaghullás a szupertornán.
március 23., 12:56
- Mindeközben
Egymásba szeretett a Megasztár énekesnője és a Hogyan tudnék élni nélküled? színésze
2 órája
- Mindeközben
Előkerült egy férfi, aki jobban hasonlít a Harry Potter sztárjára, Rupert Grintre, mint maga Rupert Grint
4 órája
- Mindeközben
Emilión nevet a TikTok népe, aki hagyta, hogy a lánya megszépítse, minden az énekes arcára van írva
7 órája
- Címlapon
Robbanás Moszkvában: lángokban Vlagyimir Putyin limuzinja
Az orosz titkosszolgálat főhadiszállásánál történt az incidens.
4 órája
- Címlapon
Az őrült ladás, a temetős robbantósok és az al-Kaida – merényletkísérletek, amiket túlélt Vlagyimir Putyin
Számtalanszor megpróbálták már likvidálni az orosz elnököt.
13 perce
- Címlapon
Százmilliós luxusautótól búcsúzhat Putyin flottája, mutatjuk, mit veszíthetett Oroszország vezetése
Rolls-Royce-külső, hibrid hajtás, éjjellátó rendszer – ilyen az orosz csúcslimuzin.
1 órája
- Sport
Jake Paul ezúttal a darts egyik világbajnokát hívta ki bokszmeccsre
Gerwyn Price szerint egy ütéssel végezne ellenfelével.
március 23., 09:52
- Sport
Oscar Piastri győzelemre váltotta első pole-pozícióját, a Ferrari párosát kizárták a Kínai Nagydíjról
Verstappen ezúttal nem jelentett gondot; Bearman átrepült a mezőny felén.
március 23., 09:39
- Sport
Magyar éremeső jöhet Eperjesen
Az Indaplay élőben közvetíti a Challenger Teqball League vasárnapi döntőit.
március 23., 10:55
- Sport
Szezon közben hívta vissza a magyar válogatott kapusát a Veszprém kézicsapata, áll a báll
A Benfica megtámadja az átigazolást.
március 23., 12:47
- Sport
Szívet melengető gesztus a rideg profivilágban: először láthatta játszani apját az autista kisfiú
Három év után először kezdett a veterán.
március 22., 06:46
- Sport
Mégis van olyan magyar csapat, amelytől beköltözik a félelem a Fradi-szívekbe?!
Tóth Barna karrierje 30 évesen kapcsolt hatodik fokozatba.
március 23., 15:26
- Sport
Mindkét Ferrarit kizárták a Kínai Nagydíj után
Pierre Gaslyt is diszkvalifikálták.
március 23., 12:57
- Címlapon
Figyelmeztetés érkezett Zelenszkijnek, veszélyesebb lehet a Putyin utáni világ Kijev számára, mint gondoljuk
15 órája
- Sport
Meghalt George Foreman, minden idők egyik legnagyobb bokszolója
76 éves volt a legendás bunyós.
március 22., 07:30
- Címlapon
Bill Gates szerint ez a három szakma éli túl a mesterséges intelligenciát
Szerinte teljesen átalakulhat a gazdaság.
6 órája
- Sport
Keszthelyi Rita nem tagja a női pólóválogatott vk-keretének
Cseh Sándor tizennyolc játékost hívott meg a felkészülésre.
március 23., 13:51
- Címlapon
Tucatjával gyújtják fel a Teslákat Amerikában
Nagyon rájár a rúd Elon Muskra, még kanadai állampolgárságát is elveszítheti.
3 órája
- Sport
Elsőbálozó a pole-pozícióban, Oscar Piastri indul az élről Sanghajban
Erős lesz a második sor a Kínai Nagydíjon: Lando Norris és Max Verstappen egymás mellől rajtol.
március 22., 09:46
- Címlapon
Hadházy Ákos képeket osztott meg Matolcsy Ádám feleségének luxuséletéről
A politikus állítja, hogy hiteles információk birtokába jutott.
11 órája
- Sport
Remek hírt közölt Rossi, két kulcsjátékosa biztosan visszatérhet a törökök elleni visszavágón
Sallai Roland játéka még kérdéses a vasárnapi mérkőzésen.
március 22., 13:28
- Sport
Kylian Mbappé boldog lenne, ha Zinedine Zidane venné át a francia válogatott irányítását
Nagy kiváltság lenne a támadó számára, ha Zidane kezei alatt játszhatna.
március 22., 11:40
- Sport
Az Európa-bajnok Molnár Attila negyedik helyen végzett a fedettpályás világbajnokságon
Takács Boglárka viszont nem jutott döntőbe 60 méteren.
március 22., 14:35
- Sport
Egyetlen szezon után távozhat a Liverpool sztárja, akit Arne Slot rendszeresen mellőz
Nem favorizálja a vezetőedző, hamar véget érhet liverpooli pályafutása.
március 22., 16:08
- Címlapon
Figyelmeztették a szlovákokat, hogy milyen tejet ne igyanak a száj- és körömfájás terjedése miatt
A jól megfőtt és megsült hús fogyasztása nem veszélyes.
3 órája
- Sport
Egyéni és egyetemi csúcsot úszott a 18 éves magyar úszótehetség Amerikában
Ábrahám Minna mindössze hat századmásodperccel maradt el a győztes mögött.
március 22., 10:43
- Mindeközben
Kiara Lord után egy másik versenyző is a Farm VIP feladását fontolgatja: „Lehet, hogy én is hazamegyek”
8 órája
- Címlapon
Módosított a Nébih a száj- és körömfájás elleni intézkedéseken
A vírus már széllel is terjed, de van már vakcina ellene.
8 órája
- Sport
Shane Tusup a nagy motivátor célja, hogy 16 éves tanítványa jobban érezze magát a bőrében
Jackl Vivient „nyers, csiszolatlan” tehetségnek tartja, a szakmát együttműködésre biztatja.
március 22., 09:21
- Sport
Magyar aranyéremnek is örülhettünk Eperjesen
Györgydeák Aporék nem találtak legyőzőre.
március 23., 12:35