Vilma
-7 °C
4 °C

Waltner: hét perc alatt mesterhármas!

2001.11.21. 20:24
Hazai pályán magabiztos, 4-1-es győzelmet aratott a Zalaegerszeg csapata a Sopron ellen. A mérkőzés "hőse" a hazaiak támadója, Waltner Róbert volt, aki a második félidőben hét perc alatt három gólt szerztett, mellyel eldöntötte a három pont sorsát. Győzelmével a ZTE megerősítetet ezüstérmes pozícióját a tabellán.
Minden adott volt Zalaegerszegen, hogy jó mérkőzést lássanak a nézők: mind a két csapat az előző fordulóban kitett magáért, a ZTE szépségdíjas találatokkal verte idegenben az Újpestet, míg a Matáv Sopron immár negyedik hete veretlen, szombaton kis szerencsével még az MTK-t is legyőzhették volna. A zalaiak vezetőedzője, Bozsik Péter a legjobb csapatát küldhette pályára, míg kollégája, a kispadtól március 4-ig eltiltott Reszeli Soós Istvánnak Szabadost és Horváth Róbertet kellett nélkülöznie sérülés miatt.

A hazaiak rögtön a kezdés után támadólag léptek fel, és a nyolcadik percben máris helyzete tudtak kialakítani Farkas kapuja előtt, Egressy húszméteres szabadrúgása azonban a kapu fölé szállt. Tíz perc múlva már jobban célzott a zalai csatár, de ezúttal nem volt szerencséje, 18 méteres lövése a kapufán csattant. Társa teljesítményét Kenesei "irigyelte meg", 22 méteres szabadrúgása a kapufát érinttetve ment mellé.

A vendégek jól védekeztek, és ha támadásaikban nem is volt túl sok életerő, ezt aligha bánták: számukra a gólnélküli döntetlen mindenképpen jó eredmény volt számura. A szerencsével sem álltak hadilábon, miután a hazaiak kapufáig jutottak, illetve a hét végén is kiváló teljesítményt nyújtó Farkas Balázs védett többször szépen.

Hatvan percig tartotta magát a Sopron, ekkor azonban érkezett Waltner, és hét perc alatt eldöntötte a mérkőzést. A 61. percben Kenesei szabadrúgást ívelt a kapu előterébe, Waltner pedig közelről a léc alá fejelt. Még fel sem ocsúdtak a vendégek, ismét Farkas hálójában táncolt a labda - Waltner ezúttal Babati átadását továbbította a kapuba (2-0).

És még mindig nem volt vége a Waltner-shownak! A hazai támadó két perccel második találata után Kenesei lecsorgó szabadrúgását kotorta a hálóba (3-0). A ZTE-támadó igazán kiváló teljesítményt nyújtott: hét perc alatt szerzett mesterhármasával biztosította be a kékek három pontját.

Két perccel a lefújás előtt még szépített Tót István révén a vendég Sopron, de ez zalaiak boldogságán már nem változott. Már mindenki a lefújást várta, amikor Egressy megszerezte csapata negyedik gólját, beállítva végeredményt (4-1).