A Sopron helyzetek nélkül szerzett két gólt és egy pontot
A félidő közepén az eddig is remekül játszó Tóth Norbert nagyszerű labdával ugratta ki Aranyost, aki - noha ketten is zavarták - 15 méterről lőtt a hálóba.
Két perccel később Tóth Norbertet kellett Simon Tibornak lecserélnie, ez azonban nem zavarta meg a soproniakat, akik a 35. percben egyenlítettek. Ehhez azonban kellett Kövesfalvi nagy hibája is, aki csúnyán alászaladt Somogyi szögletének, így Horváth akadálytalanul fejelhetett a kapuba.
A második félidő első percében a hét közben a válogatottban első találatát szerző Tóth Norbert lövését névrokona Tóth István a gólvonalról vágta ki a mezőnybe. Ez csak az alapot adta meg, az angyalföldiek szinte a kapujukhoz szögezték ebben a játékrészben Simon Tibor együttesét.
Ennek ellenére mégis a Sopron ért el gólt. A 78. percben Hrutka hazagurította a labdát, melyet Kövesfalvi átvett, majd nagyvonalúan a mezőnybe akart rúgni. Ám pechjére az alibiből rátámadó Bauszt találta el, kinek a lábáról a hálóba a pattant a labda.
Két perccel később a Vasas hasonló találattal egyenlített, amikor a mezőny legjbbja, Tóth Norbert ívelt középre és a percekkel korábban csereként beállt Zrlic fgejelt a kapuba. Az eset érdekességét az adta, hogy Zrlic a mellette álló, egy fejjel magasabb Csiszárt fejelte le.
Az egyenlítés után az angyalföldiek mindent egy lapra téve támadtak, de ezen az estén nem volt szerencséjük, a kapujukat sokszor tíz emberrel védő soproniak kihúzták a hátralévő időt. Így mindkét gárda megőrizte veretlenségét, és ez a vendégekre nézve hízelgő.