Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Újpesti győzelem kézzel-lábbal

2002.11.23. 15:34
A találkozó tétje a dobogó harmadik helye volt, ahova a győztes kerülhetett. Ez végül az Újpestnek sikerült, amely kevesebb helyzetét jobban kihasználva győzött. A lilák az első félidőben kétszer lőttek kapura és ezzel kétgólos előnyre tettek szert. A folytatásban hiába támadott többet a Győr, a vendégek növelték előnyüket és végül simán győztek.
A szakadó esőben lezajlott első 20 perc után három emlékezetes momentum maradhatott meg a kilátogató mintegy ezer nézőben. A 10. percben Kassai sporttárs elnézett egy tizenegyest (Szanyó szöglete után Hucikát lökték ki a labda alól), majd Szanyó ballábas lövését védte bravúrral Vlaszák. Az első húsz perc zárásaként aztán megszerezte a vezetést a fővárosi együttes. Ehhez kellett Kassai Játékvezető, Rósa keze és egy jól eltalált lövés.

Történt, hogy egy előrevágott labdát a védők pont Rósa elé fejeltek ki, aki kézzel(!) maga elé tette a labdát, majd ballal kilőtte a bal alsó sarkot. Makai szabályosnak vélte a gólt. A gól után visszább álltak a vendégek, úgy tűnt számukra megfelelő az egygólos vezetés. Bő tíz perc elteltével azonban újabb gólt "találtak".

Tokody balról ívelt a győri kapu elé, a lesre játszó védők közül Horváth lépett ki, és 6 méterről estében lőtt kapura. Rosszul találta el a labdát, azonban szerencséjére, az a tehetetlen Sebők mellett a bal alsó sarokba gurult. A gól után nem sokkal Szanyó, Bruce Lee-t idéző mozdulattal rúgta fejbe Mórit, ám megúszta sárga lappal.

A második negyvenöt percre, nagyobb iramra kapcsolt a győri csapat, de a zártan védekező vendégek kapuja előtt nem tudott komoly gólhelyzetet kialakítani. Az újpestiek magabiztosan őrizték előnyüket és csak elvétve merészkedtek a hazai kapu elé. Ám így is majdnem gólt lőttek, köszönhetően a roppant indiszponáltan játszó Karabaticnak, aki egy előre vágott labdát próbált meg elrúgni, de miután rosszul találta el, az majdnem saját kapujába hullott.

A 75. percben aztán egy kósza lila-fehér támadás újabb gólt eredményezett. Rósa küzdött a bal oldalon, pontosan adott középre, ahol Tokody senkitől sem zavartatva hat méterről fejelt a kapuba. Nyolc perccel később szépített a Győr. A vendégek tizenhatosa előtt ide-oda pattogott a labda, amit végül Baumgartner lőtt 18 méterről Vlaszák kapujába.

A hazaiak a mezőnyben sokkal többet bírtokolták a labdát, de a kapu előtt elfogyott a tudományuk, míg a vendégek négy nagy helyzetükből hármat berúgtak, így elvitték a három pontot és felléphettek a dobogó harmadik fokára.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Értékeljen, nyerjen!

Van kedvenc légitársasága? Írja meg véleményét itt!