Ambrus
-7 °C
3 °C

Győr-MTK 2-3

2003.04.23. 21:50
Noha kétszer is vezetést szerzett a Győr, és úgy tűnt, hogy Varga Zoltán irányításával megszerzi első hazai győzelmét, Illés keresztül húzta a számításokat. A válogatottságról lemondó játékos három perc alatt lőtt két góljával döntött a pontok sorsáról.
Az alapszakaszban a Győr azon kevés csapatok közé tartozott, amelyik képes volt legyőzni hazai körülmények között az MTK-t. A kék-fehérek még egyszer nem igazán szerették volna, ha előfordul velük ez a csúfság, kivált, ha versenyben akartak maradni a bajnoki címért.

A találkozó a Győr számára a legideálisabban kezdődött, hiszen Baumgartner révén már a harmadik percben előnybe került. A csatárnak nem volt nehéz dolga, hiszen ziccerbe hozta őt Németh, aki tökéletesen ütemben adott középre.

A Győr ezek után elkapta a fonalat, sorra dolgozta ki helyzeteit, de értékesíteni nem tudta azokat. Az első komolyabb lehetőségét kihasználta viszont az MTK. Illés Zavadszkyt szöktette, aki lerázta védőjét, és Sebők mellett tíz méterről a kapuba lőtt.

Egy percig sem örülhettek a kék-fehérek, mert Szanyó szabadrúgása után Regedei tüzelte rá a labdát jó huszonkét méterről, ami védőkön megpattant, és a Hajdut helyettesítő, ám a szituációnál dermedten álló Szántai mellett a kapuba ment.

A második félidő feléig semmi jel nem utalt arra, hogy a fővárosiak feltámadhatnak. Akkor azonban Illés kétszer is villant, előbb lábbal, majd fejjel volt eredményes, így egycsapásra, három perc alatt eltűnt a győriek előnye. Különösen az első találat érdemelt említést, mert egy szép kényszerítő után tizenöt méterről lőtt a kapuba.