Mária
-6 °C
2 °C

Győri ETO - Ferencváros 0-2

2003.05.24. 21:25
Hetekkel ezelőtt már biztos bajnoknak tűnt a Ferencváros, azonban több heti gólképtelenség és néhány nem várt eredmény után feljött az MTK, így Garami József együttesének csak a győzelem volt elfogadható a Győr elleni találkozón.
Lipcseiék ebben a szellemben is kezdték a találkozót, hiszen 12 perc elteltével már két góllal vezetett a Fradi. Előbb Balog - már-már "névjegyévé váló" - hatalmas bedobása után jött ki rosszul a kapujából Sebők, így az üres kapuba nem volt nehéz Tökölinek befejelni a labdát.

A második gól előtt pedig Gera őrjítette meg szinte a teljes hazai védelmet, majd lövése után Sebők hiába védett bravúrral, a menteni akaró Bőjte Tökölibe rúgta a labdát, mely a kapuba vágódott. Sajnos a gól kényelmessé tette a Fradit, míg a hazaiak képtelenek voltak komoly helyzetet kialakítani Szűcs kapuja előtt.

A második negyvenöt percben sokkal aktívabb volt a hazai együttes, de Bajevszki és társai, a legnagyobb helyzetet is eltudta rontani. Nagy Tamás például két méterről képtelen volt eltalálni az üres kaput. A Fradi pedig pont annyit adott ki magából, amennyi az eredmény tartásához elegendő volt.