Miklós
-7 °C
2 °C

Haladás-Újpest 0-2

2004.03.16. 20:08
A pálya használhatatlansága miatt szombatról keddre halasztott bajnokin a Haladás hazai pályán szenvedett vereséget az Újpesttől. Az Illéssel megerősített szombathelyiek így nulla ponttal, rúgott gól nélkül és négy kapottal kezdték a tavaszt.
Az MTK elleni vereség után a Haladás mindenképpen javítani igyekezett az Újpest ellen, ennek megfelelően is kezdte a találkozót, már a második percben vezetést szerezhetett volna, de Tüske nyolc méteres fejesét nagy bravúrral védte Vlaszák. A hazaiak ezek után fokozatosan visszaestek, Illés lövésén kívül - húsz méterről szánta rá magát a szombathelyi közönség előtt bemutatkozó játékos - nem is próbálkoztak kapuralövéssel.

Az Újpest átvette a játék irányítását, Tóth Norbert elfutásánál azonban még nem született gól - Bükszegi centikkel maradt le a labdáról -, a következő veszélyes helyzet után, a félidő felénél azonban már a hálóban kötött ki a labda. Erős kiugratása után Farkas Balázs jó ütemben játszott az érkező Simek elé, aki hat méterről nem hibázott, és a kapus mellett a kapuba passzolt.

A fordulás után ismét gyors gólt szerezhetett volna a Haladás, de Tamási jó ütemben lépett bele Illés lövésébe. Pár perc múlva a védő gólt is szerezhetett volna, de Simek beadása után négy méterről nem találta el fejjel az üres kaput.

A hajrá felvezetéseként a 66. percben Róthnak, nem sokkal később Somfalvinak volt egy ígéretes kísérlete szabadrúgásból, de Vlaszák vetődve hárított. Három perccel később Farkas Balázs kapufával válaszolt - a labda a gólvonalra pattant vissza -, ám ennyivel még nem volt vége, mert nyolc perccel a lefújás előtt egy nagy védelmi hiba után a csereként beállt Sándor is bevette Tóth Iván kapuját.