Judit
3 °C
6 °C

Két áldozat a Szpartak Moszkva szurkolók pogromján

MTI
2001.10.31. 15:04
A moszkvai rendőrség szerdai bejelentése szerint futballhuligánok, a Szpartak Moszkva fanatikus szurkolói hajtották végre azt a kedd esti moszkvai pogromot, amelynek áldozatai egy külvárosi piac kaukázusi árusai voltak. A tömegverekedésben két ember meghalt és több mint húszan megsebesültek. A bűncselekmény nem nélkülözi a politikai motívumot sem: a rendőrség feltételezése szerint újfasiszta provokátorok heccelték fel a javarészt kiskorúakból álló futballfanatikusokat a kaukázusiak ellen. A rendvédelmi szervek által rekonstruáltak szerint a fiatalok elégedetlenségükben gyülekeztek csapatuk stadionja közelében, Moszkva déli részén. Indulataikat az váltotta ki, hogy szombaton az óriási rendőri jelenlét miatt nem tudtak megverekedni az "ősellenségnek" számító Zenit Szankt-Petyerszburg szurkolóival a két csapat - a házigazdák által 3-1-re megnyert - moszkvai mérkőzése után.
A rendőrség információi szerint beépített - s inkább a felnőtt korosztályhoz tartozó - szélsőségesek vegyültek közéjük, akik a közeli piac kaukázusi árusai ellen fordították a szurkolók dühét. Eddig 30 személyt vettek őrizetbe a tömegverekedés miatt, a rendőrök további 50 embert keresnek, akiket a pogromban való részvétellel, illetve felbujtással gyanúsítanak.