Eszter, Eliza
12 °C
22 °C

Kovács Antal aranyérmet szerzett a cselgáncs Hungária Kupán

Index
2002.03.03. 19:44
Szabó Brigitta szombati bronzérme után vasárnap Kovács Antal arany- Kosztolánczy György pedig ezüstérmet nyert a 37. cselgáncs Hungária Kupán.

Barcelonai olimpiai bajnokunk, Kovács Antal remek dzsúdóval mutatkozott be. A francia Melicine-en négy dobást is végrehajtott, az utolsót aztán ipponnal honorálták a bírók. Az Atomerőmű sportolója folytatásban sem adta alább: a szlovén Petek, a szlovák Palkovacs és az orosz Balacsinszki ellen is ippongyőzelmet szerzett.

Négy diadalával a tavalyi vb-ezüstérmes bejutott a döntőbe - ez rajta kívül egyetlen magyarnak sikerült, az ugyancsak 100 kg-os Kosztolánczy Györgynek, aki iráni, ukrán, román és dél-koreai vetélytárson keresztül menetelt a fináléig. Az aranycsata nagy taktikai csatát hozott, amelyben az Európa-bajnoki kiküldetésért is rivális két cselgáncsozó közül Kovács került ki győztesen, miután yuko értékű akcióval verte Kosztolánczyt.

A két dobogós versenyző mellett a 90 kilós Hadfi Dániel is éremközelbe került. Noha az ukrán Grekov a bronzmeccsen legyőzte, a fiatal Hadfi a versenyen több, a jövőre nézve bíztató villanást produkált. Az ukrán Masurenko személyében például a kategória elmúlt évi Grand Prix-győztesét múlta felül, a jugoszláv Dragics ellen pedig három másodperccel a vége előtt fordította a maga javára a csatát.