Ferenc, Olívia
-4 °C
4 °C

Ugrás közben esett ki az ejtőernyős műfogsora

MTI
2002.07.17. 10:35
A 34 éves sportember 2700 méter magasságból ugrott. A gép elhagyása utáni első pillanatokban harci kiáltást hallatott, s közben a műfogsora nem tudott ellenállni a gravitáció erejének. Az ejtőernyőnyitás nélküli első szakasz szabadesését megörökítő, kézikamerával készített videófelvételen jól látszik, amint a nyitott szájtól elválik a fogsor, s eltűnik a nagy kékségben.

Az ejtőernyősnek körülbelül 1000 négyzetkilométeres területet kellett volna átkutatnia, hogy megtalálja azt, amit elvesztett, ezért inkább új pótlást csináltatott 1200 dollárért (300 ezer forint).

Az ugrás azonban az érzékeny veszteség ellenére annyi élményt nyújtott számára, hogy ezután sem fog felhagyni vele. A peches férfi az AP hírügynökség szerint az ígéretét még azzal egészítette ki, hogy megfogadta: legközelebb műfogsora nélkül "dobbant" majd a fedélzetről.

Oszd meg élményeidet!

Oszd meg nyári élményeidet más utazókkal is, tölts fel beszámolót, fotókat!

Varázslatos Szicília

Baboci2006 felhasználónk jóvoltából vadonatúj fotók segítségével visszatérhetsz a nyárba!