Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

Kikerülhet az olimpiai programból az öttusa és a kötöttfogású birkózás

MTI
2002.08.28. 19:00
lA NOB program bizottsága azt javasolja, hogy a 2008-as pekingi olimpia műsorán már ne szerepeljen az öttusa, a baseball, a softball, a kötöttfogású birkózás, a lovaglás háromnapos viadala, valamint a gyaloglás, és helyettük a golf, illetve a rögbi kerüljön be.
A magyarokat különösen érzékenyen érintő tervezetet a végrehajtó bizottság később megvitatja, és ha jónak találja, akkor a közgyűlés elé terjeszti. Csak akkor lesz módosítás, ha a NOB-tagok legalább kétharmada erre voksol.
A hagyományosan magyar sikersportágként számon tartott öttusa (egyéniben 4 arany-, 6 ezüst- és 2 bronz-, csapatban 4 arany-, 2 ezüst- és 2 bronzérem) 1912, a baseball 1992, női változata, a softball 1996, míg a kötöttfogású birkózás már az első újkori, 1896-os athéni játékok óta szerepel az ötkarikás műsorban.
Golfban korábban kétszer (1900, 1904), rögbiben négyszer (1900, 1908, 1920, 1924) már osztottak érmet az olimpián.
Jacques Rogge NOB-elnök hangsúlyozta: a mindenkori nyári játékokon továbbra is 28-30 sportágban, 300 versenyszámban közel 10 500 sportoló indulását tartják jónak.