Knézy Jenő halálos beteg

Index
2003.05.11. 14:04
A népszerű sportriporter a Nemzeti Sportnak adott interjújában elmondta, hogy miután több hétig rosszullét gyötörte, fogyni kezdett, illetve folyamatosan hasmenése volt, jelentkezett a kórházba egy teljes kivizsgálásra. Az első eredmény minden eredménye negatív lett, később azonban közölték Knézyvel, hogy "rosszindulatú daganatot találtak a szerveztemben, rákos sejtek dolgoznak bennem". Knézy közölte a lappal, hogy orvosai szerint a betegség hihetetlen lendülettel döntötte le őt a lábáról és ha rák tartja ezt a tempót, a legjobb esetben is csak három hónapja van hátra.

Az Index Drukkerkocsmájának Knézy-szótár című topicjában (amely eredetileg a riporter szakmai hibáinak összegyűjtésére jött létre), az elmúlt napokban több százan fejezték ki döbbent aggodalmukat, és kívántak jobbulást Knézy Jenőnek.