Ilona
16 °C
33 °C

A Dunaferr nyerte a nőikézi-rangadót

MTI
2004.02.26. 23:56
A címvédő Dunaferr hatalmas, az utolsó másodpercig kiélezett csatában nyert a Ferencváros otthonában a női kézilabda NB I csütörtöki rangadóján, és megerősítette vezető helyét a tabellán.

A BL-csapatok szikrázó csatájában helyenként nagyon durvák voltak a csapatok, az első fordulóban négy, illetve tizenkét perc büntetést osztottak ki a játékvezetők. Az FTC az első negyedórában négy góllal is vezetett, de a Dunaferr egyenlíteni tudott, majd a vezetést is átvette és innen kezdve az újvárosiak diktálták a tempót.

A második félidőben többször is megközelítette ellenfelét a zöld-fehér együttes, de a döntő pillanatokban hibáztak Tóthék és negyedórával a befejezés előtt négy gól volt Radulovicsék előnye. A hajrában kettős emberelőnybe kerültek a hazaiak, azonban az addig könyörtelen büntetődobó Kocsik a felsőlécre ejtette a labdát, és ezzel eldőlt a rangadó sorsa.

A sikerrel a dunaújvárosiak két pont előnyre tettek szert az őket kétszer is legyőző Győrrel szemben, és ha hozzák a kötelező győzelmeket, megnyerik az alapszakaszt.

Ferencváros-Dunaferr 29-30 (12-13)
Gólszerzők: Tóth 8, Uhrakova 6, Kocsik 6/6, Mravikova 3, Kirsner, Kovács 2-2, Pádár, Barna 1-1, illetve Radulovics 10, Ferling 7/1, Kulcsár 6, Lovász 5, Nagy, Kindl 1-1
A bajnokság élcsoportjának állása a 19. forduló után
1. Dunaferr 34 pont
2. Győri Graboplast ETO KC 32
3. Ferencváros 30