Roddick is kiesett az amerikai teniszbajnokságon

MTI
2004.09.10. 10:24
A svéd Joachim Johansson gigászi, ötjátszmás csatában a negyeddöntőben legyőzte a második helyen kiemelt címvédő Andy Roddickot, így eldőlt, hogy 1986 után ismét nincs hazai férfi versenyző az amerikai nyílt teniszbajnokságon a legjobb négy között.

A 198 cm magas, 22 éves skandináv óriás remekül kezdett egykori junior párja ellen, azonban a hazai kedvenc egyenlített. Johansson élete első ötszettes csatájában azonban nem ijedt meg, 4:4-nél elvette Roddick adogatását, majd a harmadik meccslabdáját értékesítette.

A mérkőzésen összesen 64 ászt adogatott a két klasszis, az amerikai 34-szer szervált fogadhatatlanul.

Johansson számára most furcsa elődöntő következik a német Tommy Haast három 6:2-vel búcsúztató, 2001-ben győztes ausztrál Lleyton Hewitt ellen, ugyanis barátnője, Jaslyn a leendő ellenfél testvére.

"Remélem, a szerelmem nekem szurkol majd, és nem Lleytonnak" - jegyezte meg mosolyogva Johansson.

Férfi egyes, negyeddöntő: J. Johansson (svéd, 28.)-Roddick (amerikai, 2.) 6:4, 6:4, 3:6, 2:6, 6:4