Cseh harmadik, Gyurta negyedik a világranglistán

MTI
2004.11.27. 14:44
Több magyar is "befért" az úszók legfrissebb, s alapvetően idén már aligha változó világranglistájának élbolyába. A legjobban Cseh László áll, aki a harmadik helyet foglalja el a 400 méteres vegyesúszásban.

A FINA, a nemzetközi szövetség hivatalos honlapján közzétett lajstrom mind a nőknél, mind a férfiaknál a 13 egyéni és a 3 váltószámban egyformán a legjobb húsz idei teljesítményt rangsorolja, s a Bp. Spartacus klasszisa az athéni olimpián bronzérmet érő 4:12.15 perces idejével érdemelte ki a dobogós pozíciót. Emellett szólóban van egy negyedik (200 m vegyes), egy 10. (200 m hát), egy 11. (100 m hát) és egy 20. helye (200 m pillangó) is. A legsokoldalúbb honi úszó címre okkal pályázó Cseh tagja volt továbbá a 4x100 méteres vegyesváltónak is, amelyet vele együtt Bodor Richárd, Gáspár Zsolt és Zubor Attila alkotott, s mely kvartett a 9. a listán a nyári olimpiai döntőben produkált hetedik helyének köszönhetően.

Az athéni ötkarikás játékok ezüstérmével legeredményesebb magyar úszójának, a Jövő SC-s Gyurta Dánielnek a 200 m mell görögországi fináléjában elért 2:10.75 perces ideje a 2004-es "összevetésben" a negyedik helyhez lett elég.