Lemondott Szieben László

MTI
2005.03.10. 23:46
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) csütörtöki elnökségi ülése után lemondott posztjáról Szieben László, a Magyar Labdarúgó Liga (MLL) elnöke. A sportvezető az ülésen elhangzottak miatt távozik a liga éléről.

"Az MLSZ vezetése nyíltan értésére adta az elnökség profikat képviselő tagjainak, hogy csak akkor lesz munkabéke, ha a fejemet az asztalra teszik. Nos, én magamtól odateszem, mert ilyen vezetéssel nem kívánok együttműködni" - mondta az nb1.hu internetes portálnak Szieben, aki 2003 novemberében ügyvezető igazgatóból lett az MLL elnöke.

Szieben szerint az MLSZ elnökségi ülésén kiderült, hogy az európai szövetség (UEFA) 800 ezer svájci frankot utalt el a licencadónak, amely az UEFA nyilvántartása szerint az MLL, azonban ebből egyetlen forint sem jutott el a profi csapatokhoz, illetve a ligához. A távozó elnök úgy véli, az összeg az MLSZ mérlegadatainak a korrekcióját szolgálja.

Szieben továbbá bűnnek tartja, hogy az MLSZ közgyűlése február 28-án visszatartott információk alapján választotta meg az új vezetőségét. Sziebent az utóbbi hetekben a klubok és az MLSZ részéről egyaránt számos támadás és kritika érte, hogy a ligába befolyó összegekből nem jut el elég pénz a csapatokhoz.

A lemondott elnök nem kíván visszavonulni a futballtól, ugyanis a jövőben minden hétfőn tájékoztatót akar tartani a csapatok számára, hogy dokumentumokkal igazolva világosítsa fel az érintetteket, hol "vezeti meg" a klubokat az MLSZ.