Albin
6 °C
10 °C

Elvették az egyetlen ír athéni olimpiai aranyat

MTI
2005.03.28. 16:06
A Nemzetközi Lovassport Szövetség (FEI) megfosztotta az athéni olimpián díjugratásban szerzett aranyérmétől az ír Cian O'Connort, akinek lovát, Waterford Crystalt doppingoláson érték.

A FEI hétfői határozatát azzal indokolta, hogy az állat szervezetében a tiltólistán szereplő flufenazint és cuklopentixolt találtak. Ugyanakkor a versenyzőt csupán három hónapra tiltották el, mert a bizonyítékok alapján kiderült, nem vett részt lova doppingolásában.

"Bebizonyosodott, hogy nem tettem semmi rosszat, aminek nagyon örülök. Összességében mégis óriási csalódás, hogy elvesztettem az aranyérmemet. Biztos vagyok benne, hogy a családom, a barátaim és az egész ország nagyon elkeseredik a döntés hallatán" - nyilatkozott O'Connor, aki Írország egyetlen aranyérmét szerezte a tavalyi nyári játékokon.

A versenyző ugyanakkor élhet a fellebbezés lehetőségével, annak benyújtásához 30 nap áll a rendelkezésére.

A mostani döntés értelmében a brazil Rodrigo Pessoa az aranyérmes, míg az amerikai Chris Kappler a második, a német Marco Kutscher pedig a harmadik helyre jött fel O'Connor kizárása révén.

Tavaszi hosszú hétvégék

Töltse az ünnepeket külföldön, London, Párizs, Róma városnézés, olasz hajóút, síelés Ausztriában.

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.