Miklós
-7 °C
2 °C

Aranykesztyűt kaptak a vb-érmes bokszolónők

MTI
2005.10.04. 23:32
Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség elnöke hatalmas sikerként értékelte a magyar válogatott szereplését a vasárnap zárult oroszországi női ökölvívó-világbajnokságon. A csapat egy arany- és két bronzérmet szerzett.

A sportvezető elismerésképpen aranykesztyűket nyújtott át az immár kétszeres vb-győztes Kovács Máriának (86 kg), valamint a harmadik helyen végzett Ducza Antiának (75) és Szuknay Zsuzsának (57).

Csötönyi az öklözők méltatása mellett hangsúlyozta, szomorúnak tartja, hogy a vb alatt kevés helyen lehetett olvasni és hallani a podolszki eseményekről, de reméli, a jövőben komolyabb nyilvánosságot kapnak majd a médiában a női szakág képviselői is, mert teljesítményük és eredményeik alapján mindenképpen megérdemelnék.

A PVSK-Szentlőrinc színeiben bokszoló Kovács Mária eddigi pályafutását szinte egyedülállónak tartja a magyar sportéletben, ugyanis a 24 éves bokszoló a felnőttek között eddig hat világversenyen szerzett érmet, s ezek közül négyről a legnemesebb fémből készült medált hozta haza (2 vb-1, 2 Eb-1.).

A vb-vel kapcsolatban Kincses Ferenc csapatvezető néhány érdekes statisztikai adattal szolgált. Ezek szerint a világbajnokság első mérkőzését Páldy Éva, míg az utolsót Kovács Mária vívta, ráadásul a 100. meccs is Kovács nevéhez fűződik. Továbbá elmondta, hogy most először osztott pénzdíjat a nemzetközi szövetség (AIBA) és szintén Podolszkban volt először teljesen nyilvános a meccsek pontozása.