Miklós
-7 °C
2 °C

Sorsoltak a vízilabda európai kupákban

MTI
2005.10.30. 15:07
A férfi vízilabda Euroligában a legjobb tizenhat csapatot mozgósító főtáblán a legutóbbi kiírásban második, magyar bajnok Honvéd a német Spandauval, az olasz címvédő Posillipóval és a horvát Mladost Zagrebbel került össze. A Vasast a horvát Jug Dubrovnikkal, a francia Marseille-jel és a görög Olympiakosszal sorsolták össze vasárnap Budapesten. A kvartettekből az első két helyezett jut tovább a legjobb nyolc közé.

A LEN Kupában a már egyenes kieséses rendszerű nyolcaddöntőben az FTC a német Duisburggal, a Szeged az orosz Dinamo Moszkvával, az Eger pedig egy másik orosz gárdával, a Szpartak Volgograddal vív meg.

Az érintett magyar együttesek képviselői vegyes érzelmekkel fogadták a sorsolás eredményét, különösen az Eger pólósainak ügyvezető elnöke, Halmos R. Péter bosszankodhatott okkal, hiszen az egyik legnehezebb riválist kapták. "Az egyetlen csapat éppen a Volgograd volt, amelyet előzetesen mindenképpen szerettünk volna elkerülni."

Nem repesett az örömtől Kovács István, a Honvéd vezetőedzője sem, aki így fogalmazott az MTI érdeklődésére: "Nehéz a csoportunk, komoly jelentősége lesz annak is, hogy melyik együttes végez az első helyen. Amúgy igazán nem lepett meg a négyesünk összetétele, hiszen évek óta rendszeresen az történik, hogy szinte csupa erős rivális jut nekünk. Most is csak a német Spandau lóg ki."

Földi László, a Vasas vezetőedzője - a csapata számára kifejezetten jónak mondható ellenfelek megismerése után - kijelentette, hogy megpróbálják a legnehezebbnek tűnő riválist, a Dubrovnikot is megverni.

Euroliga:
A csoport: DOMINO-BHSE, Spandau 04 (német), Posillipo Napoli (olasz), Mladost Zagreb (horvát)
B csoport: Jug Dubrovnik (horvát), CN Marseille (francia), TEVA-VASASPLAKET, Olympiakosz Pireusz (görög)
C csoport: Savona (olasz), CN Barcelona (spanyol), Partizan Beograd (szerb-montenegrói), Ethnikosz (görög)
D csoport: Jadran Hercegnovi (szerb-montenegrói), Sturm Csehov (orosz), Pro Recco (olasz), CNA Barceloneta (spanyol)

LEN Kupa, nyolcaddöntő: Kazany (orosz) - Galatasaray (török) BETONÚT-FTC - ASC Duisburg (német) Primorac Kotor (szerb-montenegrói) - Panioniosz (görög) Cremona (olasz) - Olympic Nice (francia) SZEGED-BETON VE - Dinamo Moszkva (orosz) CN Aix Les Bains (francia) - Jadran Split (horvát) SV Cannstatt (német) - Brescia (olasz) BRENDON-FENSTHERM-ZF-EGER - Szpartak Volgograd (orosz)

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Pihenjen Szép kártyával!

Egy kis lazítás Önnek is jár! Íme a Szép kártya elfogadóhelyek.