A Williamsnél Keke Rosberg fia

MTI
2005.11.03. 11:34
Ahogy azt a napokban egyes német lapok már előre jelezték, Nico Rosberg szerződést kötött a Forma-1-es Williams csapattal, így jövőre ő lesz a társa az ausztrál Mark Webbernek. A megállapodás időtartamát és pénzügyi hátterét nem hozták nyilvánosságra, sajtóinformációk alapján azonban ötéves közös munkáról van szó. Hogy nem csupán a következő idényt érinti a kontraktus, azt maga Frank Williams csapatfőnök is megerősítette az istálló közleményében, amelyben hosszú távú együttműködést említett.

"Rosberg már ismer bennünket, hiszen áprilistól részt vesz a fejlesztési programunkban, ráadásul 2002-ben, 17 évesen, a Forma-1 történetének legfiatalabbjaként tesztelte is az egyik autónkat" - mondta az elsőszámú vezető, aki a pilóta tehetségét, intelligenciáját, valamint elemző és kommunikációs képességét emelte ki.

Az 1982-ben világbajnok finn Keke Rosberg 20 éves fia - aki szeptemberben megnyerte a fiatal pilótáknak kiírt GP2-sorozatot - Williams szerint már most több autóversenyen van túl, mint apja egész pályafutása során. A négy nyelven beszélő, Monacóban felnőtt Nico Rosberg anyja révén német színekben szerepel.

A szerződtetéssel egyben eldőlt, hogy a brazil Antonio Pizzonia - aki a magát a BMW-vel elkötelező Nick Heidfeldet helyettesítette az idei sorozat utolsó öt futamán - jövőre nem versenyezhet a Williams színeiben.

A Wiliamstől elszakadó és 2006-ban már saját csapattal induló BMW helyére a Cosworth lépett. Az új motorral hajtott autókat Rosberg és Webber november 29-én, Barcelonában próbálhatja ki először.