Bence
11 °C
25 °C

A brit futó már 2003-ban kapott THG-t

MTI
2005.12.12. 13:52

Dwain Chambers, a 100 m-es síkfutás Európa-bajnoka elmondta: már 18 hónappal 2003-as pozitív doppingtesztje előtt elkezdte szedni a THG-t, de erre csak utólag jött rá, mert akkor nem tudta, hogy tiltott szert vesz be. A brit sprinter, akit 2003 novemberében két évre tiltottak el a versenyzéstől, úgy emlékszik, folyékony formában kapta a szert Victor Contétól, a tetrahidrogesztrinont kifejlesztő BALCO laboratórium vezetőjétől.

"Nem tudtam, hogy mit szedek. A nyelvem alá kellett csepegtetni belőle heti háromszor-négyszer. Kissé furcsának tartottam ezt az eljárást, de Victor azt mondta, hogy ez egy új fejlesztésű táplálék-kiegészítő, így nem ellenkeztem" - mondta a 2002-ben Eb-t nyert Chambers.

A sportolónak lejárt az eltiltása, így jövőre visszatérhet a mezőnybe és lehetősége nyílik arra, hogy nyáron, Göteborgban megvédje kontinensbajnoki címét.