Nyert, de nem lehet boldog a női kosaras válogatott

MTI
2006.09.20. 21:22

A magyar női kosárlabda-válogatott Európa-bajnoki selejtezőn legyőzte Fehéroroszország csapatát Körmenden, így megmaradt az esélye arra, hogy továbbjusson az A csoportból.


Fűrész Emőke kosárra dob

Amennyiben Sterbenz Tamás együttese szombaton, az utolsó fordulóban nyer a sereghajtó bolgárok ellen Szombathelyen, tagja lehet a jövő évi kontinensviadal mezőnyének, de ehhez az is kell, hogy a másik találkozón számára kedvező eredmény szülessen. Ha most sikerült volna tizennégy ponttal nyerni, akkor az egymás elleni már a magyaroknak segítene.

A harmadik negyed végén 43-34-et mutatott az eredményjelző. A záró felvonás a fehéroroszok rohamaival és pontjaival kezdődött, pillanatok alatt négypontosra faragták hátrányukat, a magyarok azonban gyorsan összeszedték magukat és előbb visszaállították az eredeti különbséget, majd még növelték is azt. Az utolsó percekre elfáradtak a vendéglátók, így végül hétpontosra olvadt az előnyük, győzelmük azonban nem forgott veszélyben.

Eredmény, 5. forduló,
A csoport:
Magyarország-Fehéroroszország 54-47 (17-11, 14-13, 12-10, 11-13)
A pontszerzők: Császár 13, Cserny, Iványi 10-10, Károlyi 7, Papp 6, Englert 5, Fűrész 3, illetve Trojna, Volnaja 10-10, Marcsanka 7, Lajcsanka 6, Trafimava 5, Veramejenka 4, Novikava 3, Sznyicina 2
A csoport másik szerdai mérkőzésén: Bulgária-Görögország 55-81
A szombati utolsó fordulóban: Magyarország-Bulgária, Szombathely 18 ó Fehéroroszország-Görögország

Az állás: 1. Görögország 9 pont, 2. Fehéroroszország 8 (318-303), 3. Magyarország 8 (302-294), 4. Bulgária 5

Az öt csoportból az elsők mellett a négy legjobb második jut ki a jövő évi Európa-bajnokságra.