Előd
7 °C
16 °C

Másfél millió embert telepítenek ki a pekingi olimpia miatt

MTI
2007.06.05. 17:14
Ideiglenesen másfél millió kínait kitelepítenek Pekingből a 2008-as nyári olimpia miatt, sokukat akaratuk ellenére lakoltatják ki - állítja egy emberjogi csoport. Kína tagadja a vádat.

A genfi központú Lakhatási Jogok és Kilakoltatások Központja (COHRE) nevű szervezet keddi közlése szerint már eddig is többször megtörtént, hogy embereket erőszakkal költöztettek ki otthonukból, csekély anyagi kompenzáció mellett, annak a kormányzati átalakító munkának a keretében, amellyel a nagy népességű Pekinget meg akarják feleltetni az olimpiának.

"Pekingben, és Kínában általában is a rombolás és kilakoltatás folyamatát az önkényesség és a megfelelő eljárás hiánya jellemzi" - olvasható a csoport jelentésében.

A pekingi olimpia szervezőbizottsága nem kommentált, a kínai külügyminisztérium azonban igen, alaptalannak nevezve az állításokat, s erősen túlzónak a számokat. Csiang Jü (Jiang Yu) szóvivő sajtókonferencián azt mondta, hogy 2002 óta 6037 embert telepítettek ki a fővárosból az Olimpiai Stadion munkálatai miatt. Magyarázata szerint az érintett állampolgárokat kártalanították és egyetlen embert sem penderítettek ki erőszakkal Pekingből.